Várhatóan hét kérdést tesz fel a kormány a bevándorlásról és a kötelező kvótáról az október elején induló nemzeti konzultáció során - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A konzultáció érinti majd az egymillió bevándorló betelepítésére és a határzárakra vonatkozó javaslatokat. Emellett kitér majd arra a tervre is, amely alapján minden bevándorló 9 millió forint állami támogatást kapna. A kérdőíveket postai úton is el lehet küldeni, de az interneten is ki lehet tölteni.

Dömötör Csaba közölte: Soros György üzletember 2015 szeptemberében tette közzé a tervét, amelyben javaslatot tett évi egymillió menekült befogadására.

Ez "megihlette" az uniós döntéshozókat, és 2016-ra már elkészült egy javaslat, amely felső határ nélküli elosztásról szól, illetve arról, hogy milyen szankciókkal sújtják azokat az országokat, amelyek nem hajlandóak ebben részt venni - mondta.

Dömötör Csaba jelezte, német kormányzati forrás szerint egy bevándorló havi 770 ezer forintnyi eurójába kerül a német adófizetőknek.

Brüsszel ezeket az anyagi és egyéb terheket, kockázatokat akarja szétteríteni az országok között - tette hozzá.

Dömötör Csaba közölte: különbséget kell tenni a menekültek és a gazdasági bevándorlók között.

Magyarország minden olyan menekültnek segítséget nyújt, akit üldöznek, de a statisztikák szerint az Európába érkezők nagy része gazdasági bevándorló, aki nem ritkán hamis papírokkal menekültnek állítja be magát, és kijátssza az érvényes szabályokat - közölte az államtitkár.

(MTI)