Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos tájékoztatta az Országgyűlés Gazdasági bizottságát az InternetKon eredményeiről.

Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága 2015. december 8-i ülésének napirendjén szerepelt az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció eredményeivel kapcsolatos tájékoztató, amelyet Deutsch Tamás, a folyamat előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos terjesztett elő.

Kép letöltéseFotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Az InternetKon vezetője kiemelte, hogy ez volt az első olyan széleskörű társadalmi konzultáció, amely kizárólag digitális platformon valósult meg, amely során már a 14. életévüket betöltött polgárok is véleményt nyilváníthattak, és amelyben már a kérdéssor is a polgárok akaratnyilvánítása alapján lett összeállítva.

Az InternetKon eredményeit ismertetve Deutsch Tamás elmondta, 2015 őszén az InternetKon sikeresen lezárult; a nemzeti konzultáció kérdéssorára 32 ezer polgár válaszolt. Majd hozzátette: mint ahogy a konzultáció egész folyamatát, úgy az ennek eredményeképpen kidolgozott kormány-előterjesztés előkészítését is széleskörű társadalmi párbeszéd és a digitális ökoszisztéma szereplőivel folytatott egyeztetés jellemezte.

A bizottság tagjait Deutsch Tamás tájékoztatta arról, hogy elkészült a kormány számára az InternetKon eredményeit megvalósító kormány-előterjesztés, valamint az InternetKon-ról szóló jelentés, ezt követően ismertette a kormányhatározat-tervezetben megfogalmazott legfontosabb javaslatokat: az internetezés áfája csökkenjen 18%-ra; az internetezés árának további csökkentése érdekében a kormány készítsen elő megállapodást a piaci szereplőkkel a távközlési különadó csökkentéséről; épüljön minden településen ingyenes wifi-szolgáltatás; készüljön átfogó digitális oktatási stratégia; valamint a kormány kezdeményezzen közös európai fellépést és saját hatáskörében is tegyen meg minden annak érdekében, hogy megszüntesse a multinacionális internetes vállalkozások adóelkerülő gyakorlatait. A miniszterelnöki biztos elmondta, hogy a kormány-előterjesztések közigazgatási egyeztetése zajlik és tervezetten az idei utolsó kormányülésen kerül megtárgyalásra az InternetKon jelentése és az előterjesztése.

A bizottsági ülésen elhangzott véleményeket összegezve Deutsch Tamás elmondta: úgy gondolja, az InternetKon kapcsán a kormánypártok által és ellenzéki oldalról egyaránt támogatott javaslat készült a kormány számára.

Az InternetKon vezetőjének ajánlását, miszerint a kormányülést követően ismét tájékoztatja a bizottságot arról, hogy az előterjesztésben meghatározott célok eléréséhez milyen jogi, költségvetési, vagy egyéb kormányzati aktivitást igénylő eszközök kerültek elfogadásra, a bizottság elnöke támogatta.

(InternetKon)