A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint miközben az ellenzéki pártok "feltűnési versenyben" vannak, nem tudni, hogyan vinnék előre az ország ügyét.

Dömötör Csaba a Magyar Idők szombati számában megjelent interjúban azt mondta: az MSZP a totális szétesés állapotában van, amit az is mutat, hogy "szezonális miniszterelnök-jelöltjük" egy másik pártból érkezik. Eközben szerinte "csendes násztánc" zajlik a DK-val. Az államtitkár úgy látja, a baloldalon "még most is Gyurcsány osztja a lapokat".

Az államtitkár szerint a Jobbik sem lehet kihívója a Fidesznek, Vona Gábor Jobbik-elnök "teljesen kiszolgáltatott és kilúgozott egy korábbi nemzeti pártot".

A parlamenti vitákból úgy látszik, mintha az ellenzék részéről egyre több lenne a személyeskedés és az agresszió - vélekedett. Szerinte az ellenzéki pártok feltűnési versengésben vannak. Abban versenyeznek, hogy ki tud nagyobb képtelenséget állítani. "Eközben arról semmit sem tudunk, hogy hogyan vinnék előre az ország ügyét. Tényleg nem túlzás azt mondani, hogy Magyarország ennél azért jobb ellenzéket érdemel" - nyilatkozta.

Dömötör Csaba hangsúlyozta: Magyarország komoly eredményeket tud felmutatni: több mint 700 ezer új munkahely jött létre, még soha nem dolgoztak ilyen sokan a rendszerváltás óta. Ugyanilyen fontos - folytatta -, hogy egyre jobban megéri dolgozni, folyamatosak a béremelési programok.

Arra is büszkék, hogy tovább erősödik a családtámogatási rendszer, valamint januárban ismét nőnek a nyugdíjak, miközben csökken a kisvállalkozások adója, csökkennek a munkaadói adók és az internet áfája.

"Magyarország kicsi, de ütemes lépésekkel jó úton jár. Azt szeretnénk elérni, hogy ez ne csak a gazdasági makroszámokban tükröződjön, hanem mindenki érezze a saját életében" - jelentette ki.

A Soros-tervvel kapcsolatos nemzeti konzultációról Dömötör Csaba azt mondta: az eredmények egyértelműek: a magyarok nem szeretnék, ha a hazájuk bevándorlóországgá válna. Szerinte, ha "számítanak a demokratikus értékek", akkor sikerült hatni a konzultációval a brüsszeli döntéshozókra. Hangsúlyozta: azért volt aktuális a konzultáció, mert "uniós szinten most lett igazán éles a betelepítés témája körül zajló politikai küzdelem. Most akarják ugyanis véglegesíteni a betelepítés jogi kereteit".

Az államtitkár hangsúlyozta: Budapest Európa egyik legbiztonságosabb fővárosa. Ez köszönhető a rendvédelmi szervek jól szervezettségének, és "annak is, hogy eddig nem engedtünk a migrációs nyomásnak. A bevándorlás és a terrorveszély közötti összefüggés számukra kezdettől fogva nyilvánvaló volt".

Szerinte a biztonság és az identitás kérdése nemcsak Magyarországon, hanem a legtöbb európai országban az első számú politikai téma. A választók mindenhol keményen büntetik azokat a pártokat, amelyek nem veszik figyelembe az aggodalmaikat. "Nem zárhatjuk ki, hogy egyes baloldali pártok azért is erőltetik a bevándorlást, mert ettől új szavazókat remélnek" - jelentette ki Dömötör Csaba.

(MTI)