Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint meg kell védeni Szent István örökségét, és mindazt, ami magyarrá teszi Magyarországot.

Az államtitkár szombaton Gyöngyösön azt mondta, nem adták ingyen a mögöttünk hagyott ezer évet, és a következő ezret sem fogják ingyen adni. Napról napra meg kell érte küzdenünk, így október 2-án is - utalt a kvótanépszavazásra.

Kép letöltéseFotó: Czímer Tamás

"Mindig meg kellett küzdenünk az igazunkért, de álláspontunk az államalapítás óta világos: csak mi dönthetünk a jövőnket meghatározó kérdésekben, így most is ragaszkodunk ahhoz, hogy eldönthessük, kivel élünk együtt" - fogalmazott.

Az államtitkár kijelentette, Szent István életművének ezeréves üzenete: biztonság nélkül nincs jólét, a határokat meg kell védeni, a törvényeket be kell tartani, a kultúránkat meg kell élni, és a magyaroknak kell dönteniük a saját életükről.

Az államalapítót méltatva azt mondta, Szent István kemény időkben, külső támadások és belső lázadások során tudta erős kézzel, mégis igazságosan irányítani az országot, így egy népet tett nemzetté, egy területet országgá és erős állammá.

Kép letöltéseFotó: Czímer Tamás

Mindez "ránk is feladatokat ró, az a felelősségünk, hogy megvédelmezzük mindazt, amit István megteremtett" - hangsúlyozta.

Szent István az országalapítás után talán azt gondolta, hogy ez egy nagyszerű európai ország, jóravaló, küzdeni tudó emberekkel és gazdag kultúrával. Ezer év után most már talán kijelenthetjük: mindenben igaza volt - emelte ki.

(MTI)