Eddig egymillió ötszázhatvanezren küldték vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet, ami minden eddiginél magasabb részvételt jelent, "ilyen még nem volt". Ez sokkal több, mint amennyien a baloldalra szavaztak 2014-ben, és sokszorosa annak, amivel a Momentum "megfúrta az olimpiai pályázatot" - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken Sopronban.

A nemzeti konzultációról szervezett országjáráson mintegy százötven ember előtt Dömötör Csaba leszögezte: lényegi és jövőt érintő kérdésekről van szó a nemzeti konzultációs kérdőívekben.

Ma már az is világosan látszik, hogy a 2018-as választásnak az lesz a tétje, hogy "meg tudjuk-e őrizni Magyarországot Magyarországként, meg tudjuk-e védeni közösségeinket, hagyományainkat és kultúránkat" - hangoztatta az államtitkár.

Elmondta, a kormány három fő csapásirány mentén dolgozik: a családok és a keresztény hagyományok védelme, valamint a nemzet határon átívelő újraegyesítése mentén.

A biztonságról szólva kijelentette: 2010-ben "minden volt, csak nem közbiztonság", a kormány ezért növelte a rendőri állományt és megerősítette a honvédséget, továbbá a migrációs válság miatt mindent megtett a határok védelme érdekében.

Tartós népvándorlásra kell berendezkedni, mert számtalan forrásból táplálkozik az államtitkár szerint, s Európa az egyetlen hely a világon, amelyik ellenőrizetlenül, "korlátlanul nyitja meg kapuját" a bevándorlók előtt.

Meglátása szerint nagy a kockázata, hogy az Európai Uniónak a Törökországgal való egyezsége a migránsok visszatartásáról ingatag lábakra kerül. Törökországban jelenleg három és fél millióan várakoznak arra, hogy Európába juthassanak - mondta.

Dömötör Csaba a Magyarország és az Európai Unió közötti kvótapert érintve hangsúlyozta, hogy Brüsszel a bevándorlók betelepítését próbálja az országra erőltetni, mert véleménye szerint Magyarország nem eléggé szolidáris, pedig az ország eddig is erején felül vette ki a részét a szolidaritásból, és semmiféle segítséget nem kapott a schengeni határok védelméhez, kritikát annál inkább.

Beszélt arról is, hogy Brüsszel olyan jogvédőnek nevezett szervezetektől kap segítséget a migrációs politikában, amelyeket Soros György támogat.

Firtl Mátyás, Sopron és térsége KDNP-s országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a kormány nem az európai egyesült államok, hanem az európai nemzetállamok közösségének a híve. A belső határellenőrzést érintve hozzátette, hogy a soproniak tudják és tapasztalják azt a brüsszeli politikát, amellyel például egy európai uniós alapjog, a szabad mozgás joga csorbult.

(MTI)