A szerdai összesítés szerint 1 millió 680 ezren mondták el véleményüket - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a konzultáció utolsó napján.

A politikus budapesti sajtótájékoztatóján köszönetet mondott azoknak, akik kiálltak Magyarországért. "Köszönet jár azoknak, akik vették a fáradságot, elmentek a postára vagy leültek a számítógép elé, és kitöltötték a kérdőívet. Kiállásuk a magyar demokrácia erejét bizonyítja, és azt, hogy a magyarok sohasem hagyják, hogy nélkülük döntsenek róluk" - fogalmazott.

A részvételről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy

az 1 millió 680 ezres szám mintegy 60 százalékkal több, mint a 2015-ös bevándorlási konzultáció részvételi adata,

csaknem 400 ezerrel több, mint ahányan 2014-ben baloldali pártokra szavaztak, és majdnem 700 ezerrel több, mint amennyien a Jobbikra.

Tájékoztatott arról is, hogy a mostani konzultációban részt vevők 94 százaléka küldte vissza postai úton a kérdőívet.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Az eredményekről a későbbiekben részletesen tájékoztatni fognak, de előzetesen azt várják, hogy a résztvevők óriási többsége áll ki a kormány politikája mellett - közölte Dömötör Csaba, hozzátéve: a kabinet szeretne továbbra is fellépni az illegális bevándorlás ellen, és magyar kézben tartani az adók, a bérek és a rezsi meghatározását. Hosszan tartó vitákra számítanak ezekben a kérdésekben, ezért is van súlya a mostani konzultációs részvételnek - mondta.

Hangsúlyozta továbbá: a részvételi rekordból az is következik, hogy

a konzultáció eredménye minden magyar politikai szereplőt kötelez majd,

így az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, "a Brüsszelben turnézó Botka Lászlót is".

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Az államtitkár a nemzeti konzultációt egy Európában is újszerű lehetőségnek nevezte arra, hogy az állampolgárok időről időre állást foglaljanak fajsúlyos stratégiai kérdésekben. Megjegyezte: a korábbi konzultációkból fontos kormányzati döntések, alapelvek következtek, így például a segély helyett munka elve, valamint járulék- és rezsicsökkentések. Az illegális bevándorlás elleni erős kormányzati fellépést is egy konzultáció alapozta meg két éve - tette hozzá.

A budai Vár üzemeltetőit érintő szabálytalanságokról szóló sajtóhírekre Dömötör Csaba kérdésre úgy reagált: a terület a Miniszterelnökség felügyelete alá tartozik, a tárca tájékoztatása szerint pedig jelenleg is zajlik az illetékes társaságok átvilágítása.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

A 3-as metró felújítását firtató felvetésre az államtitkár azt közölte: a kormány minden segítséget megad a metró felújításához. Hozzátette, a kabinet a főváros által becsült értékhez igazította a támogatását, ami 137 milliárd forintot. "A kormány is meglepetéssel fogadta az arról szóló sajtóhíreket, hogy további forrásokra van szükség" - mondta, jelezve ugyanakkor, hogy a metró megújulása közös érdek, a kabinet pedig nyitott az egyeztetésekre.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)