Az új programban 250 millió eurót meghaladó forráskeret áll a fiatal gazdák rendelkezésére – mondta a Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetségének (Magosz) Tapolcán tartott, regionális ifjúsági gazdatalálkozóján Kis Miklós Zsolt.

A Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési államtitkára szerint a tapolcai fórum jó alkalmat teremt arra, hogy a gazdák megismerjék az új agrárpolitika vívmányait, amelynek köszönhetően egyszerűbbé, átláthatóbbá válik a pályázati rendszer, és amely igyekszik kiküszöbölni a korábban tapasztalható visszaéléseket, előtérbe helyezve a jóhiszemű pályázók érdekeit.

Kis Miklós Zsolt, a Magosz Ifjú Gazda Tagozatának elnöke hozzátette: az új programban alprogramként megjelenik a fiatal gazdák támogatása, így számukra külön forrásként jelenik meg a következő hat évre vonatkozó, 250 millió eurót meghaladó forráskeret.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a 2007 és 2013 közti uniós ciklus időszakából visszaáramlott forrásból új jogcímeket írnak ki a gazdák számára, többek között gépjárműbeszerzésre, kertészeti gépbeszerzésre.

Jakab István, a Magosz elnöke tapolcai sajtótájékoztatón elmondta: a májusban életbe lépő vidékfejlesztési program egyik legfontosabb eleme a fiatal gazdák támogatása, hogy be tudjanak kapcsolódni az ágazati versenybe.

A Magosz a gazdaszolidaritást szem előtt tartva gyűjtést kezdeményez a kárpátaljai magyar családok javára.

(MTI, kormany.hu)