A helyi termékek és szolgáltatások közös népszerűsítésével a Vidék Minősége védjegyrendszer érdemben járul hozzá a térség foglalkoztatásának bővüléséhez.

A kormány üdvözli ezt a kezdeményezést, támogatja kiterjesztését – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára Fertőszéplakon, a Nemzetközi Vidék Minősége Védjegy Találkozó keretében rendezett szakmai fórumon.

Viski József szólt arról, hogy a védjegyrendszerhez kapcsolódó komplex intézkedéscsomag az arculatépítés mellett alkalmas arra, hogy visszaadja a vidéki élet presztízsét. A Vidék Minősége védjegyrendszer a helyi erőforrásokra építve erősíti az adott régió társadalmi, gazdasági együttműködését, környezeti fenntarthatóságát. A helyi termelők, vendéglátóegységek, szállodák és a turisztikai szolgáltatók összefogása valódi, minőségi fejlesztést jelent a térségi turizmusban és gazdaságban egyaránt. Erősíti az ott élő közösségeket, a szereplők együttműködésével pedig a szektort érintő kihívások is sikeresebben legyőzhetők. Az eredetileg Spanyolországból indult vidéki védjegyrendszer nyomán az eddig főként európai mediterrán országokban megvalósult kezdeményezés immáron négy hazai térségben is sikerre jutott: a Bakonyban, a Balaton-felvidéken, a Börzsönyben és az Alpok-Fertő tájon.

A helyi alapanyagok bázisán létrejövő együttműködés magas hozzáadott értéket jelent, hiszen a helyben megtermelt élelmiszer a lehető legrövidebb úton juthat el a fogyasztóhoz, miközben a családi gazdaságok újabb és újabb munkahelyeket teremtenek. A termelői piacok a Vidék Minősége védjegyrendszer legfontosabb alapegységei, amelyek egészséges élelmiszerrel látják el a térség lakóit, pezsgő közösségi fórumok a vidék életében, egyúttal meghatározzák az adott turisztikai régió arculatát. A Kormány felismerte a termelői piacok jelentőségét és gazdaságélénkítő hatását, ezért a 2014-2020-as vidékfejlesztési programban – külön tematikus alprogram keretében – huszonhat milliárd forinttal segíti a helyi gazdálkodók együttes piacra lépését.

Az eseményen átadták a Vidék Minősége Védjegy Központot, amely az Alpokalja-Fertő táj védjegyhálózatának koordinálása mellett a tagok termékeit, szolgáltatásait népszerűsíti és bővíti értékesítési lehetőségeiket.  Ezen felül kiemelt feladata lesz a termelők, kézművesek, szolgáltatók fejlesztési elképzelésekhez kapcsolódó projektek megvalósítása. A találkozó lehetőséget biztosított a négy, a Vidék Minősége programot bevezetett térség termelőinek, kézműveseinek, kisiparosainak, szolgáltatóinak bemutatkozására is.

(Miniszterelnökség)