A sajtóban megjelent egyes információkkal ellentétben a Vidékfejlesztési Program keretében már jelenleg is pályázható a tanyák infrastrukturális fejlesztésére, többek között villamosítására elkülönített mintegy 8,2 milliárd forint.

A 2020-ig tartó uniós programozási időszakban a Kormány kiemelt feladatának tekinti a tanyás térségekben élő emberek életminőségének javítását, ennek megfelelően a Miniszterelnökség 2017. január 30-án megjelentette az ezen célok elérését szolgáló felhívását.

A vidékfejlesztési pályázat célja azon tanyák infrastrukturális ellátottságának fejlesztése, amelyeknek villamos energia, illetve vízellátási rendszere, szennyvíz kezelése elavult, vagy még nem került kiépítésre. A rendelkezésre álló forráskeret ennek eredményeképpen többek között a tanyavillamosítást, a vízellátás kiépítését, valamint a szennyvízkezelési fejlesztések megvalósítását támogatja.

A pályázati felhívás keretében a természetes személyek legfeljebb 6,2 millió forint, az önkormányzatok pedig maximum 50 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek. Az érintettek 2017. április 5-től kezdődően nyújthatják be támogatási kérelmüket. 

A Miniszterelnökség annak érdekében, hogy minél nagyobb számban valósuljon meg sikeres beruházás, könnyített az előlegigénylés folyamatán. A könnyítésnek köszönhetően az önkormányzatok bankgarancia nyújtása nélkül juthatnak hozzá az 50 százalékos előleghez a tanyafejlesztési pályázat esetében is.

Fontos továbbá kiemelni, hogy a Miniszterelnökség – az Európai Bizottság jóváhagyása esetén – a Vidékfejlesztési Program módosításával, az ősszel jelentősen emelni fogja a támogatási intenzitást a természetes személy pályázók esetében. Ennek eredményeképpen a tanyán élőknek csak csekély önerővel kell hozzájárulniuk beruházásaik megvalósításához. A pályázati felhívás a www.szechenyi2020.hu weboldalon elérhető.

(Miniszterelnökség)