Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára nyitotta meg csütörtökön a Profi Gazdálkodók Napja című rendezvényt Kecskeméten. A fórum keretében az érdeklődők gazdaságuk fejlesztési lehetőségeiről, valamint a mezőgazdaság jövőjéről hallgathattak meg előadásokat.

Az államtitkár a támogatási lehetőségekről elmondta: sikerült egy olyan vidékfejlesztési programot megalkotni, amellyel a gazdálkodók jelentős segítséget kaphatnak beruházásaik, fejlesztési elképzeléseik megvalósításához. A Vidékfejlesztési Program elsődleges célja a versenyképesség megteremtése, amelyet a foglalkoztatás bővítése jelentősen támogat. Ennek tükrében a 2020-ig tartó időszakban leginkább a munkaerő-igényes ágazatok, a kertészet, az állattenyésztés és az élelmiszer-feldolgozás helyzetbe hozása a cél.

A kormány célkitűzéseinek megfelelően a 2016. év a pályázati felhívások megjelenésének időszaka, míg 2017-2018 a döntések meghozataláról és a beruházások megvalósításáról fog szólni. A Vidékfejlesztési Program keretében ez idáig 38 pályázati felhívás jelent meg közel 950 milliárd forint keretösszegben. Idén megközelítően további 150 milliárd forint értékben ír ki vidékfejlesztési pályázatokat a Miniszterelnökség.

Kis Miklós Zsolt beszédében a gazdálkodók állandó dilemmájára is kitért: pályázat útján fejlesszék a vállalkozásukat, vagy hitelt vegyenek fel a beruházások megvalósításához? Mindenekelőtt leszögezte, hogy az agrárvállalkozások számára jelenleg elérhető hitelkörnyezet kedvező alternatíva. A Növekedési Hitelprogram, a Széchenyi Kártya, és a többi ajánlat alacsony kamatozású segítséget jelent a fejlesztések megvalósításához. Mint mondta: a hitelfinanszírozással megvalósítható beruházások azért kedvezőek, mert támogatások nélkül is megállják a helyüket a piaci versenyben. Ugyanakkor a pályázati támogatásokra is érdemes odafigyelni, hiszen akár 50 százalékos támogatási intenzitás mellett is lehetőség nyílik igénybe venni a Vidékfejlesztési Program forrásait.

(Miniszterelnökség)