A Vidékfejlesztési Program keretében újabb, mintegy 5,5 milliárd forint odaítéléséről döntött a Miniszterelnökség, mely támogatásból 38 termelői csoport részesülhet.

Fontos kormányzati célkitűzés a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási ágazatban tevékenykedő gazdálkodók azon együttműködésének ösztönzése, mely segíti a piaci pozíciójuk erősítését, jövedelmi, versenyképességi helyzetük stabilitását.

A Miniszterelnökség, a Vidékfejlesztési Program keretében a 2014. január 1. után alakult, és elismerésben részesített termelői csoportok létrehozásához és működtetéséhez kapcsolódó költségek részbeni átvállalására biztosít támogatást. Az értékesítés alapján számított átalányösszegű támogatásra a nyertes termelői csoport legfeljebb 5 éven keresztül jogosult. A maximálisan kapható összeg mintegy 31 millió forint évente.

A nyertes pályázók kérelmei az ügyfélkapujukon hamarosan a „jóváhagyott” státuszba kerülnek, és a támogatói okiratokat elektronikus úton fogják megkapni.  A Miniszterelnökség a mostani döntéssel együtt az idei évben közel 100 milliárd forint vidékfejlesztési kötelezettségvállalást tett, ami több mint 4000 kérelem támogatását jelenti. Az értékelések folyamatosan zajlanak, a megítélt támogatások összege és a nyertes projektek száma tovább növekszik majd a következő időszakban.

(Miniszterelnökség)