A Debreceni Egyetem agrártudományi campusán szerdán megnyílt a Farmer Expo, Magyarország legnagyobb vidéki mezőgazdasági kiállításán és vásárán az idén 250 magyar, lengyel, szlovák, szlovén, francia és német kiállító mutatja be termékeit, szolgáltatásait.

Az expo megnyitóján Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta: az, hogy a vidék legnagyobb vásárán egyre több az élelmiszeripari, kertészeti és az állattenyésztési bemutató, valamint bővült az öntözési technológiák kiállítási területe, híven tükrözi a kormány agrárpolitikáját.

Kép letöltéseFotó: Czeglédi Zsolt

A Brüsszel által a közelmúltban elfogadott vidékfejlesztési operatív programban vidékfejlesztésre szánt 1300 milliárd forintból csaknem 200 milliárdot fordítanak az élelmiszer-feldolgozás fejlesztésére - tette hozzá az államtitkár.

A kertészeti ágazat támogatására 72 milliárd forint, az állattenyésztésre 75 milliárd, a mezőgazdasági vízgazdálkodás, öntözőrendszerek fejlesztésére 54 milliárd forint jut a vidékfejlesztési programból, de utóbbira más operatív programokból további százmilliárdok állnak majd rendelkezésre - sorolta Kis Miklós Zsolt.

A vidék, a mezőgazdaság fejlesztése a munkahelyeket teremteni képes kis- és közepes vállalkozások, a családi gazdaságok, a fiatal gazdák kezében vannak - mutatott rá az agrár- és vidékfejlesztési államtitkár.

Kép letöltéseFotó: Czeglédi Zsolt

Bár a Farmer Expo megnyitóját zuhogó esőben tartották, többen is a klímaváltozásra utalva sürgették az öntözés fejlesztését a térségben.

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke bejelentette: a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével közösen olyan programon dolgoznak, amelynek eredményeként a két megyében jelentősen növekedne az öntözhető mezőgazdasági földek nagysága.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a város támogatásáról biztosította a két megyei önkormányzat törekvését, az öntözőrendszerek és a feldolgozóipar fejlesztését.

Kép letöltéseFotó: Czeglédi Zsolt

Jávor András, a Debreceni Egyetem (DE) rektorhelyettese a tudásra, az innovációra alapuló mezőgazdaság fontosságára hívta fel a figyelmet, megjegyezve: sok pénz kerül az ágazatba, s nem mindegy hogyan használják fel. "Tudáshiányban a valódi szaktanácsadás felértékelődik" - tette hozzá a professzor.

Kép letöltése Jakab István, az Országgyűlés alelnöke beszédet mond a Farmer Expo megnyitóján Debrecenben 2015. augusztus 19-én. Fotó: Czeglédi ZsoltAz expo megnyitóján Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének (Magosz) elnöke jelképesen megszegte a megye kenyerét, amelyet előzőleg magáldott a református egyház lelkésze.

Szabó Sándor, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) megyei elnöke elmondta: Hajdú-Biharból 113 gazda 32 tonna búzát ajánlott fel az ország kenyeréhez, amit Mohácson sütnek meg.

A megnyitó végén átadták a Farmer Expo idei vásárdíjait, majd megkezdődtek a szakmai programok, egyebek mellett a sertés, ló, juh és kecske tenyészállat és fajtabemutatók, a gyakorlati szántóföldi bemutató és a négyes-fogatok akadályhajtás bemutatója.

A 24. Farmer Expo nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítás és benne a 10. alkalommal megrendezett Hortico zöldség-, gyümölcs-, kertészeti szakkiállítás augusztus 22-ig tart Debrecenben.

(MTI)