Semmiféle hátrányt nem szenvedett a vidékfejlesztési program az államtitkárság Kecskemétre költözése miatt - mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden a Képviselői Irodaházban. Kis Miklós Zsolt az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ellenőrző albizottsága keddre meghirdetett ülésén beszélt erről.

Elmondta: 2015. december 31-ig van lehetőség az előző időszak vidékfejlesztési forrásainak megvalósítására, elszámolására és kifizetésére is. Rendeletmódosítás kezdeményeztek azért, hogy a folyamatban lévő pályázatok zökkenőmentesen valósuljanak meg. Ismertette: vidékfejlesztési forrásból rekordszámú kifizetést teljesítettek 2014 végéig, 84 milliárd forintot fordítottak környezetvédelemre, vidékfejlesztésre pedig 39,6 milliárd forintot fizettek ki.

A 2014-20-as vidékfejlesztési programot 2014 szeptemberében nyújtotta be Magyarország, amire megérkezett a bizottság visszajelzése. Az abban szereplő legtöbb észrevétel technikai jellegű pontosítást igényel - közölte az államtitkár.

Kiemelte: a közös agrárpolitika költségvetését több mint 10 százalékkal csökkentették, ennek ellenére Magyarország több támogatást tud lehívni 2014-20-ban, mint a 2007-13-as költségvetési időszakban. Vidékfejlesztésre kevesebb forrás áll rendelkezésre, de a közvetlen kifizetésekből és a nemzeti támogatásokból összességében több mint 350 milliárd forinttal nőtt a rendelkezésre álló összeg.

(MTI)