Fontos lesz szem előtt tartani a vidéki térségek közti együttműködési projektek jelentőségét, ugyanis ez az összefogás a jövőben akár határon átívelő is lehet, így országhatáron túli magyarlakta területek közös fejlesztési eszközéül is szolgálhat – hangsúlyozta Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Csíkszeredán az „Épülő Székelyföld Leader-partnerséggel” című konferencián.

A Hargita és Kovászna megye tanácsa, valamint a marosszéki önkormányzat összefogásával megvalósuló egyeztetésen az államtitkár olyan együttműködési formákat, javaslatokat fogalmazott meg, amelyek segítséget nyújthatnak a magyar és székelyföldi Leader-csoportok közös munkájához is.

Az államtitkár kiemelte: A Leader-program keretében kialakított nemzetközi partnerségen alapuló projektek esetében előnyben vannak a magyarországi és a székelyföldi csoportok, hiszen a közös nyelv és kultúra megkönnyíti az együttgondolkodást és a közös megvalósítást.

Előadásában ismertette a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési időszak magyarországi Leader-támogatásainak irányait, kitérve a nemzetközi együttműködési lehetőségekre is. A nemzetközi Leader-együttműködés célja a határon túli magyar lakta vidéki térségek és a magyarországi térségek közötti intenzív szakmai eszmecserék szervezése, majd ezek után a helyi gazdaságfejlesztési, piacra jutási, képzési programok közös támogatása. A térségek közötti és nemzetközi együttműködésen alapuló projektekre elkülönített keret 1,9 milliárd forint, amelyet várhatóan 2016-ban ismerhetnek meg a vidéki térségben működő mikro- és kisvállalkozások, a helyi fejlesztési stratégiák megvalósításában partner szervezetek, illetve az irányító hatóság által elismert helyi akciócsoportok.

A konferencia végén a résztvevő Leader-akciócsoportok képviselői a 2007–2013-as időszakban tapasztalt problémák és az előadás keretében hallottak alapján javaslatokat fogalmaztak meg a jövőre nézve.

(Miniszterelnökség)