A gyümölcskertészet aktualitásairól, valamint a diótermesztés helyzetéről tartott előadást Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a XII. Tóti Diófesztivál szakmai konferenciáján. Az államtitkár előadása során a Vidékfejlesztési Program nyújtotta támogatási lehetőségekről tájékoztatta az érdeklődőket az idén 900 éves Lengyeltótiban.

Kis Miklós Zsolt elmondta: jelenleg szántóföldi termesztésben Magyarországon a KSH adatai alapján mintegy 4551 hektáron termesztenek diót, melyről átlagosan 1-1,5 tonna termésátlagot – 2015-ben 6717 tonnát – tudtak a gazdálkodók begyűjteni. Ez a terület a jövőben még növekedhet, hiszen a Vidékfejlesztési Program lehetőséget biztosít a telepítéshez szükséges források elnyerésére.

Az ültetvénytelepítést támogató, mintegy 19 milliárd forint keretösszegű pályázatra már több mint 10 milliárd forintos igény érkezett, melyből a diótermesztők eddig közel 300 millió forint értékben pályáztak, mintegy 217 hektár területen, és folyamatosan várjuk a további kérelmeket – mondta el az államtitkár.

A kertészek hamarosan gépbeszerzésre is benyújthatják igényüket a rendelkezésre álló 18 milliárd forintos keret terhére. A várhatóan októberben megjelenő pályázat a kertészeti termeléshez kapcsolódó munkagépek, eszközök beszerzésére, önjáró betakarítógép, valamint maximum egy darab, legfeljebb 80 kW motorteljesítményű traktor vásárlására biztosít támogatást. A felhívásra természetesen a diótermesztők is benyújthatják igényüket. Egyéni beruházás esetén 10 millió forint, kollektív beruházás esetén 20 millió forint lesz a maximálisan elnyerhető támogatás.

Idén még egyszer lehetőség nyílik agrár-környezetgazdálkodási támogatás elnyerésére is. Az új felhívás keretösszege 40 milliárd forint lesz, melyből 15 milliárd forintra a szőlő- és gyümölcsültetvényesek, 25 milliárd forintra pedig az állattartók pályázhatnak.

A diókonferenciát követően Kis Miklós Zsolt államtitkár, valamint dr. Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy megyei elnöke Közép-Európa legnagyobb egybefüggő dióültetvényén tettek látogatást, ahol a fejlesztési eredményeket ismerhették meg. Végezetül gratuláltak a 90 éves Dr. Szentiványi Péter nemesítőnek életpályájához és a diótermesztés fejlődéséért tett munkásságához.

(Miniszterelnökség)