Több mint 32 milliárd forint európai uniós pályázati forrás nyílik meg az Európai Innovációs Partnerség (EIP-AGRI) több programjában, a pályázatok kidolgozása folyamatban van - jelentette be Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkára egy szakmai konferencián csütörtökön Budapesten.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrárgazdasági Kutató Intézet által közösen szervezett tanácskozáson Mezei Dávid elmondta: az új pályázatokat várhatóan 2016 második félévében hirdetik majd meg.

Kitért arra, hogy élénk az érdeklődés az innovációs programok iránt, a magyar gazdatársadalom nyitott a fejlődésre. Ha az európai mezőgazdaság meg akarja őrizni pozícióját az egyre élesedő globális versenyben, előre kell haladnia a fejlesztésekkel - tette hozzá.

Az EIP-AGRI-források a vidékfejlesztési program részét képezik, kedvezményezettjei termelők, élelmiszeripari vállalkozások lehetnek, a program irányító hatósága a Miniszterelnökség. A támogatásra úgynevezett operatív csoportok pályázhatnak, amelyeknek több partnerből kell állniuk az egyes projektek témájától és célkitűzésétől függően. Átlagosan csoportonként legalább öt termelő tag szükséges a támogatás elnyeréséhez - ismertette a helyettes államtitkár.

Elmondta: a projektek irányulhatnak új termékek, gyakorlatok, folyamatok, technológiák kialakítására a mezőgazdasági, élelmiszeripari és erdőgazdálkodási ágazatokban.

Feldman Zsolt, az FM agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára kiemelte: az újonnan kiépülő hálózat lehetővé teszi az operatív csoportokon keresztül a tanácsadók, kutatók közötti szoros együttműködés kiépítését, az innováción alapuló gazdasági gyakorlat kiterjesztését. Az egész EU-ra kiterjedő EIP-AGRI-hálózat kiépítésével a magyar kutatók bekapcsolódhatnak a külföldi kutatásokba, innovációs programokba, megoszthatják kutatási eredményeiket, tájékozódhatnak más európai országokban zajló kutatási-innovációs projektekről.

Megemlítette, hogy a minisztériumon belül külön EIP-AGRI osztály jött létre a hatékony szakmai munka érdekében, új honlapot is készítenek a támogatott projektek eredményeinek megosztására. Az operatív csoportok működtetésére egy-egy csoport 40-45 millió forint támogatást szerezhet.

Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató helyettese közölte, hogy a kamara, vidéki hálózatának felhasználásával, az érintettek felkutatásában vesz részt.

(MTI)