Az ipari célú fás szárú ültetvények telepítését szabályozó kormányrendelethez igazodva módosult a Vidékfejlesztési Program erdősítést támogató felhívása. Ennek eredményeképpen már ipari faültetvények telepítésére is igényelhető támogatás.

Az erdősítés támogatására mintegy 50 milliárd forint keretösszeget különített el a Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési Program keretében. A rendelkezésre álló összeg hatékony és eredményes felhasználása érdekében júniusban megjelent a fás szárú ültetvényekről szóló 135/2017. (VI. 9.) Kormányrendelet az ipari célú fás szárú ültetvények telepítésének szabályozására.

Az említett ültetvénytípus jogszabályi hátteréhez igazodva a Miniszterelnökség a Földművelésügyi Minisztériummal és a szakmai szervezetekkel szoros együttműködésben az erdősítés támogatására meghirdetett vidékfejlesztési pályázat módosításáról is gondoskodott. A módosított felhívásban új kiválasztási kritériumok, valamint új műszaki-szakmai tartalmi elvárások és szankciók kerültek bevezetésre, melynek eredményeképpen lehetőség nyílt ipari célú fás szárú ültetvények telepítésére forrást igényelni.

A Miniszterelnökség felhívja a figyelmet, hogy a telepítések sikeres megvalósulása érdekében fontos, hogy az érintettek részletesen tájékozódjanak a pályázati követelményekről.

A módosított pályázati felhívás a www.palyazat.gov.hu oldalon elérhető.

(Miniszterelnökség)