Sikerrel zárult Hévízgyörk község vidékfejlesztési beruházása, melynek köszönhetően 2017. december 13-án sor kerülhetett a település megújult pihenőparkjának és rendezvénytermének átadására. Az ünnepségen Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára köszöntötte a résztvevőket és fejezte ki gratulációját a minden igényt kielégítő komplexum létrehozásához.

A Pest megyei települések a Közép-magyarországi régiós lehatárolás miatt arányaiban kevesebb támogatáshoz juthatnak, viszont a Vidékfejlesztési Programban külön forrás biztosított a térség fejlesztéseire. Ezen lehetőséget megragadva Hévízgyörk Község Önkormányzata sikerrel pályázott a Vidékfejlesztési Program településfejlesztési keretére, melynek köszönhetően több mint 28 millió forintos támogatással, összesen 38 millió forintból valósíthatták meg a pihenőpark és a rendezvényterem korszerűsítését a település központjában. Kis Miklós államtitkár beszédében üdvözölte a kezdeményezést, amely nagyban hozzájárul a vidéken élők életkörülményeinek javításához, valamint a közösségi élet erősítéséhez.

Mint mondta, a vidékfejlesztés, a vidéki térség felzárkóztatása kiemelt fontosságú a Kormány politikájában. A Vidékfejlesztési Program keretében a 2020-ig tartó uniós támogatási időszakban jelentős forrás jut mind a helyi infrastruktúrák, mind pedig a lakosság számára elérhető szolgáltatások fejlesztésére. A településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciójára, fejlesztésére mintegy 27 milliárd forintos keret áll rendelkezésre. A Kormány közel 900 pályázatot, köztük Hévízgyörk Község Önkormányzatának fejlesztési igényét is támogatta.

Az államtitkár kiemelte, hogy a vidék felemelkedése érdekében elengedhetetlen, hogy a kisebb települések lakói, valamint felelős vezetői merjenek álmodni és merjenek közös erővel cselekedni, hiszen ennek a kitartó munkának a maihoz hasonló eredményét hosszú éveken keresztül élvezhetik az itt élők és az ide látogatók egyaránt. Emlékeztetett, hogy a 2018-as év a beruházások éve lesz. A Vidékfejlesztési Program keretében támogatott projektek megvalósítása várhatóan a jövő évben már szemmel láthatóan is bizonyítja a Kormány vidékfejlesztési törekvéseinek megvalósulását.

(Miniszterelnökség)