A Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára az amerikai törvényhozás épületében, a Capitoliumban tartott imaesten ismertette a magyar álláspontot, miszerint a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem a bajt idehozni.

A két és fél évvel ezelőtt indult Hungary Helps Program keretében zajló magyar humanitárius segítségnyújtásnak köszönhetően az üldözött közel-keleti keresztények számára egyértelművé vált, hogy a világ nem feledkezett meg róluk, nincsenek egyedül, hisz Magyarországra mindig számíthatnak – mondta Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára az In Defence of Christans (IDC) szervezet imaestjén Washingtonban.

Az amerikai törvényhozás épületének kupolatermében tartott rendezvényen az államtitkár a magyar kormány üldözött keresztények érdekében tett erőfeszítései mellett kitért arra is, hogy Magyarországot méltatlan támadások érik a liberális elit részéről. Mint fogalmazott: Azért támadnak minket, mert megvédjük határainkat, keresztény kultúránkat, nemzeti identitásunkat.  Mi nevén nevezzük a dolgokat, és a „húsvéti hívek” helyett kimondjuk, hogy a keresztények keresztények – tette hozzá Azbej Tristan, utalva Barack Obama korábbi amerikai elnöknek a húsvéti sri lankai terrortámadással kapcsolatos kijelentésére. Mint ismeretes Barack Obama, a Twitteren közzétett részvétnyilvánításában tartózkodott a keresztény szól használatától, noha a merényletek elsősorban templomok ellen irányultak.

Beszédében Azbej Tristan kijelentette, hogy a magyar kormány elítéli a képmutató liberális kettősmércét, és nem nézi csendes, cinkos módon az illegális migrációt és a szélsőséges iszlám terrorizmus térnyerését.

(Miniszterelnökség)