A Szlovák Nemzeti Tanács Emberi Jogi és Kisebbségi Bizottsága szakértőkből álló tanácsadó szervet hozott létre a vallásuk miatt üldözöttek, köztük az üldözött keresztények védelmére. Azbej Tristan, a Miniszterelnökség államtitkára hivatalos pozsonyi látogatásán személyesen is gratulált Anna Verešovának a kiemelt jelentőségű lépéshez és elnöki megválasztásához.

2016-ban a magyar Országgyűlés ötpárti határozatban állt ki a vallásszabadság védelme mellett, az üldözött keresztények támogatása érdekében. Még ugyanabban az évben a magyar kormány létrehozott egy kormányzati egységet e cél megvalósítására. 2018. november 22-én Szlovákia is felsorakozott a vallási alapon diszkriminált kisebbségek, a Közel-Kelet és Afrika válságrégiókból menekülésre kényszerítettek védelme mellett.

Kép letöltéseFotó: Miniszterelnökség

A Szlovák Nemzeti Tanács Emberi Jogi és Kisebbségi Bizottsága elnökének javaslatára szakértőkből álló tanácsadó szervet hozott létre a vallásszabadság és a vallásuk miatt üldözöttek védelmére. A javaslatot egy kivételével mindegyik párt támogatta. Anna Verešová, a Bizottság elnöke a javaslat indoklásában példaként emelte ki Magyarországot és Lengyelországot, akik a kormányzati intézményi rendszeren belül neveztek ki a témáért felelős megbízottakat.

A szakértői csoport a Bizottság tanácsadó szerve, szakértő tagjait a bizottsági tagok javaslatai alapján kérik fel. Feladatuk olyan álláspont kidolgozása, amellyel a Parlament is bemutathatja, hogy kész segítséget nyújtani a világban vallásuk miatt üldözötteknek. Anna Verešová szerint ideje, hogy Szlovákia is csatlakozzon azokhoz az országokhoz, amelyek már most is jelentős segítséget nyújtanak a vallási üldözötteknek. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a leginkább üldözött vallási csoport a keresztények: 58 országban 250 millió hívőt érnek atrocitások keresztény vallásuk miatt.

Anna Verešová tagja volt annak a szlovák parlamenti delegációnak, amely 2018 októberében Azbej Tristan államtitkár meghívására Magyarországon megbeszéléseket folytatott a kérdésről. A 2018. november 23-án hivatalos látogatáson Pozsonyban tartózkodó államtitkár személyesen is gratulált Anna Verešová elnöki megválasztásához. A kétoldalú megbeszélésen áttekintették a további együttműködés lehetőségeit, a tapasztalatok kölcsönös megosztásának jelentőségét.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Karitatív Tanács elnöke delegációjához csatlakozva Azbej Tristan államtitkár találkozott Karla Wusterovával, a szlovák külügyminisztérium fejlesztésért felelős helyettes államtitkárával, akivel már a projektalapú együttműködésről, a migráció megfékezését a helyben segítéssel orvosló V4 prioritásról egyeztettek.

(Miniszterelnökség)