A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár fake newsnak tartja, hogy a kormány megvonná az uniós forrásokat a fővárostól a 2021-2027-es finanszírozási időszakban; Fürjes Balázs a Népszava hétfői számában megjelent írásra reagálva az MTI-nek nyilatkozva kijelentette: ilyen kormányzati előterjesztés nincs, ilyen döntés nem született.

A hír teljesen alaptalan - mondta Fürjes Balázs, rámutatva arra, hogy még nem született döntés a 2021-2027 közötti európai uniós (EU-s) költségvetésről, annak szerkezetéről és a pénzügyi felhasználás szabályairól sem. Az unióban még egyetlen kormány sem hozhatott döntést a saját nemzeti forráselosztásáról - tette hozzá.

Az államtitkár elmondta, 2010 és 2020 között az Orbán-kormány döntésének köszönhetően nagyon komoly uniós források áramoltak Budapestre, elsősorban a fővárosi közlekedés javítására.

Példaként említette, hogy az 1-es és a 3-as villamos felújítására és meghosszabbítására 55 milliárd forint, a budai fonódó villamoshálózat kiépítésére 16 milliárd, a Széll Kálmán tér felújítására, a 4-es metró megépítésére, valamint a 3-as metró felújítására és járműcseréjére összességében több százmilliárd forint állt rendelkezésre.

Kiemelte: eddig is elkötelezettek voltak és elkötelezettek is maradnak Budapest fejlesztése iránt. Ezt az elmúlt években tettekkel bizonyították, és az új városvezetés mandátuma átvételekor a kormány leszögezte: együttműködésre, korrekt partneri viszonyra készül. "Budapest nem lehet csatatér, ez a budapestiek érdeke" - fogalmazott az államtitkár.

A Népszava cikkében megjelent állításokkal szemben ugyanakkor születtek olyan kormányzati döntések, amelyek előzetesen leszögezték, hogy bizonyos budapesti projekteknek részesülniük kell majd a 2021-2027-es uniós ciklus forrásaiból - közölte Fürjes Balázs.

Az államtitkár az uniós forrásokból megvalósítandó projektek között említette a teljes HÉV-hálózat több százmilliárd forintból megvalósuló felújítását, a HÉV-járműpark cseréjét és a soroksári Duna-ág rekultivációját legalább 80 milliárdból.

(MTI)