Megtartó erőnek nevezte a hit továbbadását a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap Debrecenben, a görögkatolikus turisztikai látogatóközpont átadásán.
Soltész Miklós Brüsszelnek is üzent, azt mondta, a kétezer éves keresztény közösségekből, hitükből fakad az európai kontinens kultúrája.
Az államtitkár felidézte II. János Pál pápa egykori máriapócsi látogatásán elhangzott szavait a szabadságról, majd hozzátette: az egyházak az elmúlt harminc évben jól éltek a szabadsággal, "megőrizték, továbbadták és erősítették a hitet".
A látogatóközpontra utalva kiemelte a kultúra és a történelem ismeretének és továbbadásának a fontosságát, a közösség megtartó erejét, a rendezettség nevelő szerepét, és mindenekelőtt a hit továbbadásának parancsát, mert ahol ez utóbbi nem történik meg, "az a nemzet el fog pusztulni".
Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester szerint a most elkészült, Hit és kultúra elnevezésű látogatóközponttal Debrecen az Európát behálózó zarándokutak fontos állomása lesz.
A polgármester hangsúlyozta Debrecen spirituális központ szerepét, ahol három püspökség - református, római-, illetve görögkatolikus - működik, és a városban van az ország legnagyobb zsidó közössége.
Az Attila téri görögkatolikus templom 2015 óta a főegyházmegye főszékesegyháza, a szomszédságában kapott helyet a Hit és kultúra turisztikai látogatóközpont, amely segít megismerni a debreceni görögkatolikusok történetét, találkozóhelyül szolgál a közösségnek, és a térség ezzel a görögkatolikusok hitéleti központja lett - mondta Papp László.
A kormány támogatásával, a hajdúdorogi főegyházmegye és Debrecen önkormányzata által közösen épített turisztikai látogatóközpontot Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita szentelte fel.
(MTI)