Amikor templomot újítunk fel, akkor a közösséget akarjuk szolgálni, attól függetlenül, mekkora településről van szó - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap Budaörsön. A Pest megyei templom felújításához a kormány 50 millió forinttal járult hozzá.
Soltész Miklós a budaörsi Nepomuki Szent János Plébániatemplom felújításának ünnepén arról beszélt, a helyi németség az unokáinak is építtette a templomot, ami azt jelentette, hogy itt akarnak maradni, itt képzelik el a jövőjüket.
Azt hangoztatta, háromszáz évvel ezelőtt Magyarországra települt egy olyan nemzetiség, amelyik szorgalmával, becsületével és igényességével gazdagította a nemzetet. A templomfelújításoknál talán a legfontosabb a hit továbbadása és megerősítése - fűzte hozzá az államtitkár.
Arról is beszélt, hogy a kormány tevékenységének is köszönhetően az elmúlt tíz évben javult a gyermekvállalási kedv, az ezt mutató arányszám 1,25-ről 1,53-ra emelkedett, továbbá 80 százalékkal nőtt a házasságkötések száma, 27 százalékkal kevesebb a válás, és 36 százalékkal csökkent az abortuszok száma is.
Hozzátette, mindez nem más, mint az értékek mentése, és Magyarországon a lakosság 80 százaléka értéknek tartja a kereszténységet, még akkor is, ha nem hívő.
Csenger-Zalán Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, különlegesnek számít a mai Európában, hogy megújulnak egyházi intézmények, hitéleti közösségi terek, hiszen Európa-szerte a templomokat inkább bezárják.
A kormánypárti képviselő azt hangoztatta, hogy erős nemzet csak erős közösségekre épülhet, a közösségekhez pedig tudás és hit kell. A megújult katolikus templomot és a híveket Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke áldotta meg.
(MTI)