A napjainkban pusztító folyamatokat csak összefogással tudjuk megállítani, mivel egyes gazdag országokban élő emberek elégedetlen, igénytelen népcsoportjai féktelen önzésükben pusztítanak, és nem tartják tiszteletben még az életet sem - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Budakalászon.
Soltész Miklós a helyi Szent Imre közösségi ház átadásán arról beszélt, hogy Szent István király példája ma is kötelezi a magyarokat, meg kell védeniük örökségét, és vissza kell verniük az országuk, értékeik és kereszténységünk elleni támadásokat.
Hozzátette, hogy Magyarország Kormánya ezért is támogatja a közösségi épületek megújítását, építését. Ezért támogatták 130 millió forinttal a Szent Imre közösségi ház megvalósítását annak a közösségnek, amely méltó utódja azoknak a bátraknak, akik a legnagyobb magyarországi keresztényüldözés közepette - 1963-1965-re elkészült - templomot mertek építeni Szent István tiszteletére.
A bruttó 210 négyzetméteres alapterületű, kétszintes épület a Szent Imre KözössÉgi Ház nevet kapta. A földszinten kialakítottak egy rendezvénytermet, a tetőtérben pedig egy kisebb helyiséget, amely csoportfoglalkozások helyszínéül szolgál.
Göbl Richárd (2011 Egyesület), Budakalász polgármestere elmondta, hogy a település kezdeményezte egy katolikus óvoda építését, ezt a Szent Kereszt Felmagasztalása templom mellett, a korábban lebontott vasútsori óvoda helyén szeretnék megvalósítani.
(MTI)