Meg kell védeni Szent István király országát és örökségét - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Nagyvázsonyban, a megújult Szent István-templomban.

Soltész Miklós beszédében úgy fogalmazott: vissza kell verni az "országunk, kereszténységünk és értékeink" elleni állandó és folyamatos támadásokat, amihez erőt a keresztény alapok, Szent István király és a hit adhat.

A hálaadó szentmise után az államtitkár az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: Szent István király az államszervezet és az egyház alapjait is letette. A történelem viharjaiban ezek voltak azok, amelyek megtartották a magyarságot - mondta.

Hozzátette: ma azt látni, hogy Nyugat-Európában, Észak-Amerikában támadás éri az értékeket megőrző, azokat tisztelő embereket, illetve a rájuk emlékező szobrokat, alkotásokat, valamint az egyházat és a kereszténységet is. Felelősségünk és feladatunk, hogy mindazt, amit megkaptunk örökül - templomi örökségünk, kereszténységünk, közösségeink - ne csak ápoljuk, hanem, ha rossz állapotba kerülnek, meg is újítsuk - fogalmazott.

Soltész Miklós elmondta, hogy az Árpád-korban épült nagyvázsonyi Szent István-templomot 37 millió forint kormányzati támogatásból újították meg.

Gere Dávid Márk plébános ismertette: a munkákra rovarfertőzés miatt volt szükség, a templom három faoltárát, a szószéket, a padokat és egy fából készült Szűz Mária-szobrot is megújították.

(MTI)