Két részletben, összesen több mint 1,8 milliárd forintból teljesen megújul a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Piarista Kollégium - jelentette be sajtótájékoztatón az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn.

Soltész Miklós elmondta: 2021-ben 1,1 milliárd, 2022-ben pedig 747 millió forintot ad a kormány az építkezésre, erről a közelmúltban született döntés.

Az államtitkár méltatta azt a fontos és minőségi munkát, amelyet a piarista rend a magyar oktatásban végez. Felidézte, hogy korábban Budapesten és Szegeden is zajlottak nagy léptékű oktatási beruházások.

Fotó: Vajda János/MTI

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen megújuló piarista kollégiumról szólva Soltész Miklós megemlítette, hogy az épületben jelenleg is folyik egy 330 millió forintot meghaladó energetikai beruházás, ennek munkálatai során derült ki, hogy komoly problémák is vannak az ingatlannal. A kormány erre reagálva döntött a támogatásról, remélve, hogy az intézmény lakói számára huszonegyedik századi körülményeket biztosíthatnak majd - fejtette ki.

Az eredetileg oktatási célokat is szolgáló piarista rendházként működő épületben az államosítás után 1948-ban alakították ki a kollégiumot, amelyet 1992-ben kapott vissza a rend. A 90 férőhelyes egyházi intézmény a jelenleg futó energetikai, valamint a bejelentett beruházásokkal, például szigeteléssel, tetőcserével, homlokzatfelújítással, nyílászárócserével és fűtéskorszerűsítéssel együtt teljesen megújul 2022-re. Az épületben kialakítanak olyan közösségi tereket is, ahol hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok számára tudnak programokat szervezni.

(MTI)