Több mint kétszázmillió forintból megújult a budapesti Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon 153 férőhelyes kollégiuma. A felújítást a kormány 133 millió forinttal, az Országos Szlovák Önkormányzat pedig 81 millió forinttal támogatta.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a keddi átadón azt hangoztatta, a Magyarországon élő szlovákok fontos részét képezik a magyar közösségnek, és bár minden nemzet kapcsolatában, így a magyar és a szlovák nemzetében is akadnak nehézségek, mégis kitartóan erősíteni kell a viszonyt közöttük, mert e két nemzet "egymásra van utalva, egymásnak barátai, testvérei", még akkor is, ha más nyelvet beszélnek és más a kultúrájuk.

Fotó: Kovács Attila MTI

Az államtitkár kitért arra is, hogy a budapesti mellett felújítják a sátoraljaújhelyi iskolát is 26 millió forintból, a szarvasit hatmillió forintból, a tótkomlósit 35 millió forintból, valamint 15 millió forintot szánnak a pilisszántói tájház felújítására.

Ezekkel a támogatásokkal a közösség megtartó erejét szeretnék szolgálni - fogalmazott Soltész Miklós.

Fotó: Kovács Attila MTI

Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke elmondta, hogy öt évvel ezelőtt vették az iskola működtetését, azóta pedig elindult egy új óvodai csoport, egy középiskolai nyelvi előkészítő osztály és a szlovák szakkollégium is.

Szabóné Marlok Júlia, az intézmény igazgatója az átadó után az MTI-nek elmondta, az iskolát hetven évvel ezelőtt alapították, jelenlegi helyén, a XIII. kerületi épületben 1992. óta működik, a diákok száma pedig az elmúlt években folyamatosan nőtt. Az általános iskolában 99, a gimnáziumban 48 diák tanul kizárólag szlovák nyelven, az 1990-es évek második fele óta működő óvodában pedig három csoportban 51 gyereket látnak el.

(MTI)