Ahogy kétezer évig sikerült megmenteni a keresztény közösséget, úgy még ma is meg kell védeni. Egyházaink ma nem csak a templomot akarják megtartani, hanem a közösséget, az ifjúságot is szeretnék továbbra is nevelni - mondta pénteken, Vámosmikolán a megújult plébánia és közösségi ház ünnepélyes átadóján Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Rétvári Bence, - az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője arról beszélt: Vámosmikola az elmúlt években 266 millió forint állami támogatásból fejlődött és tudta építeni közösségét, a települést.
A helyiek nagyon sokat elértek az elmúlt években, amihez a kormány is hozzá tudott járulni – tette hozzá a politikus. Ismertetése szerint az iskolakonyha és a szabadidőközpont fejlesztéséhez csaknem 43 millió forinttal, a régi kultúrház, a polgármesteri hivatal és az üzlet felújításához 125 millió forinttal, a belterületi utak felújításához mintegy 14 millióval, a külterületi utak felújításához pedig 54 millióval. A közösségi tér fejlesztéséhez 20 millió forintot, az óvodaudvar felújításához kétszer öt millió forint, a szociális tűzi-fatámogatáshoz 2 millió forintot és orvosi eszközbeszerzéshez pedig kétszer 3 millió forintot juttatott az állam - mondta. A legutóbb egyházi közösségfejlesztésre nyújtott 35 millió forintból újult meg a most átadott plébánia és közösségi ház épülete - fűzte hozzá az államtitkár.
A felújított épületet és használóit Marton Zsolt, a Váci Egyházmegye püspöke áldotta meg.
(MTI, Miniszterelnökség)