Nemzetiségi oktatásban tanuló diákoknak adott át ösztöndíjat a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön a Tolna megyei Gyönkön.
Soltész Miklós a Tolnai Lajos Gimnáziumban rendezett eseményen elmondta: idén 17 nemzetiségi iskola 34 tanulója részesül ösztöndíjban, többségében német, mellettük szerb, horvát, szlovén, szlovák és román diákok kapnak támogatást.
A Miniszterelnökség 2011 óta ad ösztöndíjat a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő nemzetiségi diákoknak, akik húsz hónapon át 30 ezer forintot kapnak.
Az államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta: a küzdelem a nemzetiségi kultúra megmaradásáért áldozatvállalással jár a fiataloknak. Köszönetet mondott azoknak az oktatási és nemzetiségi vezetőknek, akik "megtalálják és erősítik a nemzetiségi gyökereket".
Az MTI-nek elmondta: az elmúlt tíz évben nyolcszorosára, 12-ről 96-ra nőtt Magyarországon a nemzetiségi intézmények száma, ennek köszönhetően leginkább a német, de a többi nemzetiséghez tartozók is erősítik nemzetiségi identitásukat. A nemzetiségi támogatások összege az elmúlt évtizedben hatszorosára nőtt, ennek köszönhetően megvan a kulturális és oktatási autonómiájuk - tette hozzá.
Tolna megye legrégebben, 214 éve alapított gimnáziumából, ahol négy évfolyamon 70 diák vesz részt német nemzetiségi oktatásban, két 11. évfolyamos diák, Törő Zsófia Klára és Heil Balázs vette át az ösztöndíjról szóló oklevelet. A tanulóknak gratulált Süli János tárca nélküli miniszter, a térség országgyűlési képviselője és Szaka Gyula, a város független polgármestere is.
(MTI)