Egymilliárd 270 millió forintból felújították és új épületszárnnyal bővítették a Budapest I. kerületében lévő Szent Gellért Katolikus Általános Iskolát és Gimnáziumot. Az épületet pénteken adták át.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: nagy szükség van az egyház iskolákra, köztük a Szent Gellért Iskolára is.

Fotó: Kovács Tamás/MTI

Az államtitkár sok erőt kívánt az iskola tanárainak és diákjainak, hogy egymásra, a közösségükre vigyázva tovább tudják adni a kereszténységet a következő nemzedékeknek is.

Nyáry Zsigmond, az iskola igazgatója megköszönte a támogatást. Azt ígérte, igyekezni fognak, hogy betöltsék hivatásukat és olyan fiatalokat neveljenek, akik felelősséget vállalnak a családjukért, a nemeztért és az egyházért.

Az épületet Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök áldotta meg.

A másfél évig tartó munkálatok során felújították és korszerűsítették az iskola Kosciuszkó Tádé utcai épületét és a tornacsarnokát, a két épületet pedig egy új, háromszintes épületszárnnyal kötötték össze.

A főépület pinceszintjén tantermeket, tornaszobát és öltözőt alakítottak ki. A rekonstrukció során új melegítőkonyhát és étkezőt is kialakítottak, valamint felújították az épület elektromos hálózatát és gépészeti rendszerét. Szintén a rekonstrukció részeként sportolásra alkalmas burkolatot kapott az iskola udvara.

Az ünnepségen részt vett mások mellett Váradiné Naszályi Márta (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), I. kerületi polgármester.

(MTI)