A 2020-ig tartó uniós ciklus teljes keretösszegére kiírja a pályázatokat a kormány 2017. június 30-ig. A döntésnek az a célja, hogy olyan beruházások valósuljanak meg, amelyek az ország exportképességét növelik vagy új munkahelyeket teremtenek. Az összes EU-s pályázat kiírása 2017 júniusáig olyan versenyelőnyt nyújt a hazai szereplőknek, amelyre nem csak hazánkban, de az Európai Unió más tagállamaiban sem volt még példa – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.

Míg a 2007-2013-as fejlesztési ciklus teljes keretösszegének mindössze 16 százalékát pályázhatták meg a vállalkozások, most az ország rendelkezésére álló 12 ezer milliárd forint 60 százalékára nyújthatnak be a gazdasági szereplők tervezett fejlesztéseket. A maradék 40 százalékot ugyan az állam használja fel, de ez is a gazdaságfejlesztést szolgálja. Példaként említhető, hogy 2020-ig az összes megyei jogú várost bekapcsoljuk a gyorsforgalmi úthálózatba, ami lehetővé teszi, hogy az infrastruktúra hiánya ne lehessen egy fejlesztés akadálya.

A kormánynak elsődleges célja nem a források elégetése, hanem a vállalkozások számára elérhetővé tétele, ezért a gyors kiírások nem jelentenek egyet azzal, hogy olyan projektek kaphatnának támogatást, amelyek nem felelnek meg a munkahely teremtési vagy exportorientált elvárásoknak.

A gyorsított pályáztatás oka, hogy a Kormány el akarja kerülni az előző ciklus zárásának tapasztalatait, amelyben a pénzügyi zárás utolsó évét is projekt-végrehajtási feladatokkal kell tölteni, a kifizetések zárása helyett.

Lehetőséget adunk arra, hogy a magyar vállalkozások a térség többi országának vállalkozásaihoz képest sokkal gyorsabban juthassanak hozzá az uniós forrásokhoz.

Az európai uniós források a magyar vállalkozóké. Ezekkel a forrásokkal a kormánynak csak két dolga van: minél hatékonyabban és minél gyorsabban eljuttatni a vállalkozásokhoz.

(Miniszterelnökség)