Varga Judit a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára kétoldalú egyeztetéseket folytatott Brüsszelben és Strasbourgban az Európai Parlament számos képviselőjével az úgynevezett Sargentini-jelentés kapcsán, valamint tárgyalt Navracsics Tibor uniós biztossal és Konrad Szymański lengyel uniós ügyekért felelős miniszterrel.

Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (EP LIBE) képviselői üdvözölték, hogy a Magyar Kormány az eddigieknél is nagyobb figyelmet szentel az uniós ügyek vitelének és nyitottnak mutatkoztak a Magyar Kormánnyal való szoros együttműködésre. A megbeszéléseken az európai parlamenti képviselők többsége egyetértett a Magyar Kormány azon értékelésével, miszerint a Sargentini-jelentés politikai okokból, valós jogi érvek nélkül és jórészt már korábban lezárt ügyek miatt támadja Magyarországot.

Varga Judit államtitkár a megbeszéléseken részletesen cáfolta a jelentéstervezetben megfogalmazott kritikákat és felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy az Európai Parlament hírneve is kockán forog a most először alkalmazott eljárás során és hangsúlyozta, hogy a képviselők csak egy jogilag megalapozott jelentéshez adhatják nevüket.

A képviselők többsége egyetértett azzal, hogy a Magyar Kormánnyal meglévő politikai vitáktól függetlenül a Sargentini-jelentés megállapításaival szemben az uniós alapértékek nincsenek veszélyben Magyarországon és ezért nem indokolt az Európai Unióról Szóló Szerződés 7(1) cikke szerinti eljárás megindítására.

Több európai parlamenti képviselő személyes támogatásáról biztosította Magyarországot és megköszönte a Magyar Kormány következetes migrációs politikáját, valamint a kiállást a kötelező betelepítések ellen. A képviselők felhívták továbbá a figyelmet arra, hogy az Európai Parlament balliberális többsége éppen emiatt, a szilárd migrációs politika miatt támadja minden lehetséges politikai és jogi eszközzel Magyarországot. Varga Judit államtitkár hangsúlyozta: a Magyar Kormány nem enged a nyomásgyakorlásnak és nem változtat az eddigi következetes migrációs politikáján, mivel a 2018-as országgyűlési választásokon többek között ennek a politikának a folytatására kapott kétharmados felhatalmazást a jelenlegi kormányzat.

Az Európai Parlament  Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága várhatóan 2018. június 25-én, míg a plenáris ülés 2018 szeptemberében szavaz a Sargentini-jelentésről.

(Miniszterelnökség)