Az új közbeszerzési törvény révén egyre több kis- és középvállalkozás férhet hozzá a közcélú beruházásokhoz, ez pedig jelentősen hozzájárul a hazai munkahelyteremtéshez - összegezte a jogszabálytervezetet a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.

Csepreghy Nándor az M1 aktuális csatorna szombati műsorában a kormány legfontosabb célkitűzéseként jelölte meg a kkv szektor megerősítését, ami értékelése szerint csak akkor valósulhat meg, ha jelentősen egyszerűsödnek a közbeszerzési szabályok.

A helyettes államtitkár szavai szerint az, hogy például építőipari beruházásoknál az eddig mértéknek mintegy kétharmadát kell anyagi referenciaként letenni a cégeknek az asztalra, azt jelenti, hogy a nagy nemzetközi és hazai cégeken kívül a kisebb vállalkozások is több lehetőséghez jutnak. A több szereplős verseny miatt olcsóbbak lehetnek az állam által vásárolt szolgáltatások, beruházások, több pénz marad a vállalkozásoknál és gyorsabban valósulnak meg a projektek - sorolta.

Csepreghy Nándor kitért arra is, hogy az Európai Unióban Magyarország elsőként definiálta újra a közbeszerzési szabályrendszerét, s mindezt az EU-val együttműködve, az Európai Bizottság elvárásainak és a hazai szempontrendszereknek megfelelve tette.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy május közepén a közbeszerzések nyilvánosságát növelő törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek.

(MTI)