A kormány a távhőszolgáltatók támogatása révén jelentősen hozzájárul a családok rezsicsökkentéséhez – mondta Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár az Alpiq erőművében.

A Főtáv Zrt. és az Alpiq Csepeli Vállalatcsoport vezetői egy több mint 18 milliárd forintos fejlesztési megállapodást írtak alá kedden Budapesten, ami jelentősen növeli a budapesti távhőszolgáltatás versenyképességét és javítja hatékonyságát.

A kormány a 2014-2020 közti uniós költségvetési időszakban 12 ezer milliárd forint támogatáshoz jut, ebből 43 milliárd forintra pályázhatnak a távhőszolgáltatók - ismertette a finanszírozás központi forrását Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára. Kiemelte, a megállapodás példa értékű az állami-, illetve önkormányzati-, valamint a magánszféra fejlesztési együttműködésére.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

A projekt része az Alpiq tulajdonában lévő Csepel II Erőmű korszerűsítése és hőtermelő kapacitásának bővítése, továbbá a dél-budai és a dél-pesti, eddig szigetszerűen működő távhőrendszerek összekapcsolása is.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

A svájci tulajdonban lévő Alpiq kettes erőműve 400 megawatt villamos- és 145 megawatt hőenergia előállítására képes. A beruházás végén - a 2017/2018-as fűtési szezonra - a hőtermelés 245 megawattra növekszik.

Csepreghy Nándor teljes beszéde elérhető a Sajtószobában.

(MTI/kormany.hu)