Magát kell beperelnie Dobrev Klárának, az Altus Zrt. vezérigazgatójának, ha komolyan gondolta, hogy a „nyilvánvalóan valótlan kijelentéseket” így kellene megtorolni. Ő ugyanis sajtóközleményében azt állította, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és DK-elnök cége nem nyert másfél milliárd forintos szerződést az Európai Bizottságtól, a „konzorcium megbízási díja ennek az összegnek kevesebb, mint egytizede”.

Ezzel szemben az EB hivatalos tájékoztatásában az áll, hogy a szerződés eredetileg becsült értéke 5 millió euró. Ez az összeg pontosan másfél milliárd forint, és mivel annak kevés az esélye, sőt teljességgel kizárt, hogy az Európai Bizottság állítson valótlant, Dobrev Klára tájékoztatta félre a hazai közvéleményt.

Nem számolunk azzal, hogy Gyurcsány Ferenc felesége elismeri a tényeket. Az egész feljelentési dömping ködösítés csupán. A szerződés amúgy egyértelmű keretadataival azért zsonglőrködik az Altus, mert így akarják elterelni a figyelmet arról a védhetetlen helyzetről, hogy ugyanazok fogják a 2014-2020-as fejlesztési ciklust értékelni, akik már jelentős károkat okoztak – akkor még hivatalaikban ülve – a 2007-2013-as időszakban. A Magyar Kormány továbbra is értetlenül áll az előtt, miként nyerhetett megbízást az a konzorcium az Európai Bizottság tenderén, amelyiket a politikailag egyértelműen elkötelezett Altus Zrt. vezet. Csak remélni tudjuk, hogy egyszerű figyelmetlenségről volt szó Brüsszelben és nem így akarják támogatni a magyar ellenzéket, ami alapvetően ellentétes lenne az Európai Unió szellemiségével.

(Miniszterelnökség)