2017. május 5-én Molnár Balázs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára fogadta Michel Servoz főigazgatót (Európai Bizottság, Foglalkoztatás, Szociális Ügyek és Társadalmi Befogadás Főigazgatósága). A találkozón részt vett Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára is.

A találkozón a felek áttekintették a magyar szempontból kiemelten érzékeny, aktuális szociális és foglalkoztatási kérdéseket. Molnár Balázs hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is határozottan ellenzi az ún. kiküldetési irányelv módosítását, mert az korlátozná a szolgáltatásnyújtás szabadságát, és veszélyeztetné nem csak a magyar, de az Unió egészének versenyképességét és a belső piac integritását.

Molnár Balázs kifejtette aggályait az egyes nyugati tagállamokban bevezetett protekcionista indíttatású, különösen a közúti fuvarozói szektort rendkívül hátrányosan érintő nemzeti intézkedések kapcsán is. Ezek ugyanis a súlyos pénzügyi és adminisztratív terhek miatt számos közép-kelet-európai, így magyar vállalkozás működését lehetetlenítik el. A helyettes államtitkár jelezte: figyelemmel kísérjük, hogy az Európai Bizottság Ausztria ellen is kötelezettségszegési eljárást indított a magyar fuvarozókat is hátrányosan érintő nemzeti szabályozással szemben.

Michel Servoz főigazgató a magyar érdekekkel összhangban megerősítette, hogy a Bizottság számára is megkérdőjelezhető az egyes nyugati tagállamok által szorgalmazott, a családi ellátások indexálásának bevezetésére irányuló kezdeményezés.

Molnár Balázs az Európai Bizottság által április 26-án közzétett, a szociális jogok európai pillérének létrehozásáról szóló átfogó javaslatcsomag vonatkozásában jelezte, hogy magyar részről egyet tudunk érteni a Bizottságnak az Unión belüli szociális és foglalkoztatási helyzetről és kihívásokról szóló értékelésével. Azonban a megoldást nem uniós szintű, hanem az egyes tagállamok gazdasági teljesítőképességének megfelelő eszközökkel tartjuk megvalósíthatónak. Molnár Balázs és Balogh László ismertették azokat a Bizottság által is elismert magyar intézkedéseket, amelyek munkára ösztönöznek, elősegítik a munkahelyteremtést és az ország versenyképességének növelését, ezáltal biztosítva a szociális védelem szintjének fenntartható emelését. Hangsúlyozták, hogy szükséges a gazdasági realitások figyelembevétele. E tekintetben Molnár Balázs rámutatott arra, hogy az Európai Unió a világ lakosságának 7 %-át képezi és a világ GDP-jének 23 %-át adja; ugyanakkor már jelenleg is a világ szociális ráfordításainak 50 %-át teszi ki. A főigazgató elmondta, hogy már az idei évben megállapodást kívánnak elérni az EU szociális pillérének létrehozásáról. Molnár Balázs leszögezte, hogy a magyar álláspont szerint ebben az egész Európai Unió versenyképességét és gazdaságát is húsbavágóan érintő kérdéskörben az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanácsnak kell stratégiai iránymutatásokat adnia.

(Miniszterelnökség)