A migránsválsággal kapcsolatban Európa állásfoglalása az utóbbi hónapokban evolúción ment keresztül: a bevándorlók befogadásáról és elosztásáról folytatott kezdeti viták mára egyre inkább a válság átfogó kezelésére is kiterjednek, aminek vannak civilizációs és kulturális elemei is - nyilatkozta Takács Szabolcs a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára.

A közös EU-értékek védelme - A politikai integráció irányában címmel rendezett találkozón a többi között részt Franco Frattini volt olasz és Martonyi János korábbi magyar külügyminiszter is.

"Az európai politika utóbbi huszonöt évének meghatározó politikusai annak az európai eszmeiségnek a védelméről beszéltek, amelyet az elmúlt évszázadok hagytak ránk megőrzendő örökségként" - mondta Takács Szabolcs. Hozzátette: az egész európai kontinenst érintő jelenlegi migrációs válság éppen azt a kérdést vetette fel, hogy a közös európai értékeknek és kultúrának hol húzódnak a határai, és van-e még jövője az európai integrációnak.

Az államtitkár szerint "Európa ereje és egysége a diverzitásban rejlik: ugyanahhoz az európai közösséghez tartozva tisztelni kell minden nemzet kultúráját, de ezzel egy időben tiszteletet kell kivívni saját európai kultúránknak is".

Ami a migrációs áradat miatt az európai tagállamok közötti vitákat illeti, Takács Szabolcs megjegyezte, hogy "az európai értékek közé tartozik a konfrontáció és az olykor élcesebb hangú vita is".

Hangsúlyozta, hogy a migrációs kérdés az utóbbi félévben jelentős "evolúción" ment keresztül főleg a nyugat-európai országokban: "áprilisban még az szerepelt csak a napirenden, hogy mit is csináljunk a bevándorlókkal és hogyan osszuk szét őket, jelenleg azonban a migráció már civilizációs kérdéseket is felvet ugyanezekben a tagállamokban".

A nyugat-balkáni migrációban érintett országok vasárnapra összehívott rendkívüli csúcstalálkozójával kapcsolatban Takács Szabolcs kijelentette, hogy a magyar álláspont szerint ez a megbeszélés korábban is létrejöhetett volna, mivel a magyar kormány kezdettől fogva jelezte, hogy komoly kihívásnak tartja a Nyugat-Balkánon Európába érkező migrációt. Az államtitkár úgy fogalmazott, reméli, hogy a találkozó "közelebb visz a fenntartható megoldáshoz". Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a csúcson egyes Európai Uniós tagállamok melkett nem EU-tag államok is részt vesznek, amelyek mindegyike más és más módon kezeli a migrációt.

"A válság kezelésében a magyar álláspont világos: a nyugati orvoslással ellentétben nem a tüneteket kell kezelni, hanem az összetett problémát komplexitásában, holisztikus megközelítésben kell megoldani" - jelentette ki Takács Szabolcs. Az államtitkár Rómában részt vett az 1956-ban Rómába menekült magyar diákok emléktáblájának koszorúzásán.

(Miniszterelnökség)