Fontos, hogy az Európai Bizottság és Lengyelország folytassa a párbeszédet a felmerült problémákról, Magyarország azonban nem tartja célravezetőnek, hogy a brüsszeli testület "megosztó javaslatokat" terjeszt a tagállamokat tömörítő tanács elé - emelte ki Takács Szabolcs miniszterelnökségi államtitkár az uniós országok európai ügyekkel foglalkozó tárcavezetőinek keddi brüsszeli tanácskozása után.
Hangsúlyozta, a lengyelországi helyzetről szóló vita "összességében nem folyt rossz hangnemben", a magyar kormánynak ugyanakkor elvi problémái vannak azzal, hogy a jogállamisági mechanizmust "bárki arra használja, hogy egy-egy tagállamot idecitáljon a tanács elé".
Mint mondta, a jogállamisági mechanizmust azért hozták létre, hogy egy "konszenzuálisan elfogadott elvrendszer mentén beszélgessünk a jogállamiság helyzetéről az Európai Unióban, de abba nem egyeztünk bele, és most vagy a jövőben sem fogunk beleegyezni", hogy egyes tagállamoknak a tanács előtt kelljen beszámolniuk a saját belső helyzetükről.
"Nem is volt kérdés, hogy Magyarország e tekintetben ki fog állni Lengyelország mellett" - közölte sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára.
Hozzátette, minden résztvevő fontosnak tartotta, hogy folytatódjon a párbeszéd Brüsszel és Varsó között. "Reméljük, hogy ez belátható időn belül olyan eredményre vezet, amely minden felet megnyugtat" - mondta.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, Magyarország nem volt egyedül ezzel a véleményével, a visegrádi országok részéről is hasonló hozzászólások hangzottak el, az Egyesült Királyság képviselője pedig leszögezte, nem kellene megosztó vitákat folytatni a tanácsban, miközben az unió egységét próbálják hangoztatni.
A lengyel téma kapcsán Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke üdvözölte, hogy széleskörű egyetértés volt a résztvevők között, hogy a "jogállamiság a tagállamok és az uniós intézmények közös érdeke és közös felelőssége".
Timmermans emellett elmondta, most az a benyomása, hogy Varsó kész a párbeszédre, és úgy vélekedett, hogy lehetséges lenne megoldást találni a felmerült aggályos kérdésekre.
Takács Szabolcs elmondta, hogy az ülés napirendjén a bevándorlási helyzet is szerepelt, amelyről szólva elismételte a magyar álláspontot, miszerint az a központi kérdés, hogy miként lehet megállítani a migrációt Európa határain kívül. Hangsúlyozta: Magyarország támogatja azt a német-olasz javaslatot, amelynek értelmében uniós határvédelmi missziót hoznának létre Líbia és Niger határárán.
Hozzátette, a migrációval kapcsolatban "nagy meglepetés nem volt a tagállami álláspontokban", azok ugyanolyan merevek, mint voltak.
Az államtitkárt megkérdezték Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős uniós biztos keddi kijelentéséről, amely szerint ha bizonyos tagállamok részéről egy hónapon belül nincs előrelépés a menedékkérők elosztásában, akkor az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást fog indítani az érintett országokkal szemben. Erre Takács Szabolcs azt válaszolta: "nem meglepő, hogy ilyeneket mond a biztos úr, én azt gondolom, hogy ezt a helyén kell kezelni".
Mint mondta, a magyar kormány nyitott a párbeszédre, de ez nem azt jelenti, hogy el kell fogadni a bizottság álláspontját teljes egészében.
(Miniszterelnökség)