Fontos, hogy Portugália is a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) tagjává váljon, még a magyar elnökségi időszak alatt - mondta Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára, a magyar soros IHRA-elnökség munkáját irányító miniszteri biztos kedden az MTI-nek telefonon, Lisszabonból nyilatkozva.

Takács Szabolcs közölte, hogy Portugália fővárosában, a magyar nagykövetségen találkozott a helyi zsidó közösség vezetőivel és diplomatákkal. Az államtitkár azért utazott az országba, hogy népszerűsítse az IHRA-t, illetve növelje a magyar elnökség „láthatóságát”.

Elmondta: a nagykövetségi programon bemutatták a mai magyar zsidó kultúra és közösségi élet „gyöngyszemeit”, volt kulináris bemutató és fellépett egy klezmer zenekar is.

Az államtitkár szólt arról, hogy a szervezetben Portugália jelenleg megfigyelőként vesz részt, ezért a magyar elnökség egyik célja, hogy az országból állandó tag váljék. Fontosnak tartja, hogy az Európai Unió tagállamai hozzanak létre egy olyan emlékezetpolitikát, amely - az oktatással és kutatással kiegészülve - felhívja a figyelmet a 40-es években történtekre.

Magyarország idén márciusban vette át az IHRA elnökségét az Egyesült Királyságtól, az első plenáris ülést múlt héten, hétfőtől csütörtökig tartották Budapesten. Az ülésen a nemzetközi szervezet mintegy kétszáz szakértője vett részt.

Az IHRA legfőbb célja, hogy elősegítse a holokauszt emlékezetének megőrzését és tudományos kutatását, oktatását.

(MTI)