Első ízben tart úgynevezett alapjogi kollokviumot Brüsszelben az Európai Bizottság, amelyen pénteken magyar politikusok is felszólaltak.

A csütörtökön kezdődött, kétnapos rendezvényt az antiszemitizmus és iszlámellenesség elleni fellépésnek szentelte az Európai Bizottság.
Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára a tanácskozást követően nyilatkozva elmondta, hogy az év elején az európai zsidó közösségeket ért támadások miatt szólt minderről az első brüsszeli alapjogi kollokvium.

Kép letöltéseFotó: Európai Uniós Ügyekért Fellelős Államtitkárság

Az államtitkár kitért arra is, hogy nemcsak a kormányt, hanem a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) soros elnökeként a 31 tagú szervezetet is képviselte a tanácskozáson, amelyen elmondta: a szervezet kiemelt célja a holokauszt oktatásán és kutatásán keresztül hozzájárulni az antiszemitizmus elleni küzdelemhez.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a megbeszéléseken a migrációs válság is szóba került, amelyről - korábbi sajtónyilatkozatokra utalva  - Jehuda Bauer izraeli holokauszt-kutatóra hivatkozva kijelentette: káros és szerencsétlen, ha ezt a válsághelyzetet látva valaki a soával von párhuzamot.

Emellett a politikus a kollokviumon a kormány intézkedéseit is ismertette, kiemelve például a holokauszt oktatásának bevezetését, az éves holokauszt-emléknap megtartását és a Wallenberg-emlékévet.

Szóvá tette még Takács Szabolcs a tanácskozáson, hogy a készülő uniós adatvédelmi szabályozás tervezetének egyik passzusa, amely az úgynevezett felejtés jogát rögzíti, az IHRA tagjai közül többeket aggaszt, mert szerintük akadályozhatja a holokauszt kutatását.

Az államtitkár az elmondta, hogy semmilyen formában nem került elő a kétnapos tanácskozáson a magyar kormánynak a migrációs válságra adott válasza. Elmondta viszont az államtitkár, hogy pozitív példaként került szóba a magyar zsidó közösség helyzete és a magyarországi zsidó kulturális élet, így például az is, hogy Magyarországon nyugodtan lehet nyilvános területeken zsidó kulturális eseményeket tartani jelentősebb biztonsági intézkedések nélkül, miközben nagyon sok európai országban szükség van ilyen elővigyázatosságra.

Berke Barna, az Igazságügyi Minisztérium (IM) európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára a tárca tájékoztatása szerint az alaptörvény és a büntetőtörvénykönyv gyűlöletbeszéd-ellenes rendelkezéseit ismertette a kollokviumon. Kitért arra is, hogy az Országgyűlés házszabálya is szankcionálhatóvá teszi a gyűlöletbeszédet.

"Az elmúlt évek jogszabályi változásai határozottan reagáltak továbbá a különböző félkatonai szervezetek általi félelemkeltésre is" - áll az IM közleményben.

Berke közölte azt is, hogy a kormány zéró toleranciát alkalmaz az antiszemitizmussal szemben.

Berke Barna a közlemény szerint rámutatott: kifejezetten a magyarországi muszlim közösségek védelmét szolgálja a rendőrséggel kötött együttműködési megállapodásuk.

Hölvényi György KDNP-s európai parlamenti (EP-) képviselő arra figyelmeztetett, hogy az Európai Uniónak a keresztényellenes incidensekre is oda kell figyelnie, mert hitük miatt a zsidó és muszlim közösségek mellett a keresztények is egyre gyakrabban válnak áldozattá.

"A vallás szerepe húsz éve egyre növekszik szerte a világban, ezért a személyes meggyőződésen és vallásszabadságon túl a vallásoknak a szélesebb társadalompolitikai és geopolitikai jelentőségű kérdésekkel való kapcsolatát is vizsgálni kell" - fogalmazott a politikus.

(MTI)