A kohéziós miniszterek tanácskozásán Luxemburgban a magyar Kormányt a Miniszterelnökség két államtitkára, Vitályos Eszter és Takács Szabolcs képviselte.

Vitályos Eszter felszólalásában hangsúlyozta, hogy a kohéziós politikának továbbra is a Szerződésekben meghatározott célokat kell szolgálnia, azaz a különböző régiók fejlettségi szintje közötti egyenlőtlenségek és a legkedvezőtlenebb helyzetű régiók lemaradásának csökkentését. Ennek értelmében nem szabad mesterséges kapcsolatot létrehozni egymással össze nem függő ügyek között, mint például a kohéziós és migrációs politika vagy a kohéziós és adópolitika. Az államtitkár kiemelte, hogy a bevándorlók integrációja nem jelenhet meg a kohéziós politika szakpolitikai céljaként. Emellett rámutatott, hogy a kohéziós politika nem egyfajta nyugat-kelet irányú szolidaritás, hanem az egységes piac működőképességének zálogát jelentő uniós beruházási politika.

Kép letöltéseFotó: Miniszterelnökség

A mai találkozó azért is bírt kiemelt jelentőséggel, mert Magyarország újra nyomatékosíthatta álláspontját, azelőtt, hogy a Bizottság májusban bemutatja a következő hétéves költségvetési ciklusra vonatkozó pénzügyi és kohéziós politikai javaslatát.

(Miniszterelnökség)