2015. április 24-én Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség miniszteri biztosa, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) soros elnöke fogadta a 31 tagállam és 8 megfigyelő ország nagykövetét a magyar soros elnökség bemutatkozása alkalmával.

Előadásában elmondta, hogy a szervezet 2000-es megalakulása óta Magyarország másodszor tölti be a szövetség soros elnöki posztját, amely jól mutatja országunk elkötelezettségét az antiszemitizmus és az idegengyűlölet visszaszorításában.

Beszédében részletesen ismertette a 2015. évi IHRA magyar elnökségi programot, kiemelve, hogy  annak középpontjában az antiszemitizmus elleni küzdelem, a Holokauszttal kapcsolatos oktatás előmozdítása, a roma genocídium ügye és a szervezet láthatóságának és súlyának növelése áll.

Kiemelte, hogy Magyarország az elnöksége során hangsúlyt fektet a trojkával – a korábbi soros elnök Nagy Britanniával és a következő elnökséget betöltő Romániával – való együttműködésre is.

Kép letöltéseForrás: Miniszterelnökség

Takács Szabolcs felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar elnökség alatt három nagy nemzetközi konferencia kerül megrendezésre a következő témakörökben: a Holokauszttal kapcsolatos képi és nyelvi tartalmak a közbeszédben, az antiszemitizmus erősödése Nyugat- és Közép-Kelet- Európában és a roma genocídium és a romák jelenlegi helyzete Európában, továbbá az elnökség ideje alatt Budapest 2015. június 8-11., míg Debrecen, november 2-5. között  nagyszabású közgyűlésnek ad otthont.

A vidéki város bevonása mellett szólt, hogy minél inkább láthatóvá váljon, a Budapesten kívüli zsidó közösségek fejlődése és szimbolikusan a következő soros elnök Románia bevonásának lehetősége a közös munkába. A városra is kiterjed, és egyben jó példája is a Kormány zsinagóga-felújítási programjának – tette hozzá a miniszteri biztos, kiemelve, hogy elindul egy másik, igen jelentős kormányzati kezdeményezés, amelynek keretében elhanyagolt zsidó temetőket újítanak fel. Ez az elképzelés a zsidó közösségekkel és a helyi lakossággal történő együttműködés keretei között valósul meg, fontos szerepet szánva a diákok oktató jellegű bevonására. A miniszteri biztos hangsúlyozta az össztársadalmi felelősségvállalás és a helyi közösségek bevonásának kiemelt jelentőségét is a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség célkitűzéseinek maradéktalan teljesítése érdekében.

(Európa Uniós Ügyekért Felelős Államtitkárság)