Takács Szabolcs előadásában ismertette, hogy a tavaly felállt Európai Bizottság a korábbiakhoz képest újfajta megközelítésben kívánja elérni uniós szinten a gazdasági növekedés ösztönzését.

Ennek megvalósítására tavaly novemberben egy ambiciózus és innovatív stratégiával állt elő, amely a Lisszaboni Stratégiához hasonlóan a tagállamok szoros együttműködésére alapozva, most először szólítja meg közvetlenül a reálgazdasági szereplőket és ösztönzi őket beruházásaik megvalósítására. Ez az új stratégia a Európai Beruházási Terv.

A Terv részét képező, az Európai Beruházási Bankon belül létrehozott új finanszírozási eszközzel, az Európai Stratégiai Beruházási Alappal (EFSI) szembeni elvárás, hogy az a magántőke bevonásával generált beruházásokon keresztül biztosítsa a gazdasági növekedés felgyorsítását, a versenyképesség javítását és új munkahelyek teremtését az EU-ban. „Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az EFSI addicionális eszköz, a kohéziós forrásoktól szigorúan elkülönítendő. Ez a típusú finanszírozás teljes egészében visszatérítendő támogatást jelent, amely kölcsönök vagy garanciák formájában valósul majd meg.” -  emelte ki az államtitkár. Takács Szabolcs aláhúzta: a Kormány elsődleges célja a magyar vállalkozások számára jelentős mértékben rendelkezésre álló, 2014-2020-as kohéziós pénzek 100%-os lehívása, hiszen a ezek a támogatások jelentik a gazdasági és társadalmi felzárkózás elsődleges finanszírozási forrását. Az EFSI-re – eredeti céljának megfelelően – kiegészítő lehetőségként tekint a magyar kormány, amely nem jelenthet veszélyt a strukturális alapok eddigi és jövőbeni összegére és allokációjára. Takács Szabolcs elmondta, hogy az EFSI olyan projektek finanszírozására alkalmas, amelyek kohéziós vagy más forrásokból nem támogathatóak.

A fenti alapfeltételek mellett az államtitkár hangsúlyozta a Kormány támogatását a tervet illetően, hiszen látható, hogy az uniós szintű gazdasági kihívásokra, közösen, uniós szinten lehet csak érdemi megoldásokat találni. A magyar kormány alapvető célkitűzése a növekedés és foglalkoztatás bővítése. Az ennek érdekében végrehajtott magyarországi intézkedések eredményeként Magyarország 2014-ben az Európai Unió harmadik legnagyobb gazdasági növekedését tudhatja magáénak. Az államtitkár kiemelte, hogy a Kormány már eddig is számos beruházásösztönző és gazdaságélénkítő lépést tett, elköteleződve a vállalatok finanszírozási igényeinek biztosítása mellett. Hozzátette, hogy a gazdasági fellendüléshez jelentősen hozzájárultak a Magyar Nemzeti Bank által indított Növekedési Hitelprogram, valamint a Magyar Export-Import Bank Zrt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. által nyújtott exportélénkítő hitel és biztosítási konstrukciók is.

Takács Szabolcs felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy használják ki a különböző finanszírozási formákban rejlő lehetőségeket. Elmondta, hogy „az Európai Stratégiai Beruházási Alap Magyarország számára egy olyan addicionális finanszírozási eszköz lehet, amelyet ha sikeresen alkalmazunk, újabb lendületet adhat a magyar gazdasági növekedésnek.”

(Miniszterelnökség)