A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára szerint az uniós támogatásból megvalósult útépítések ügyében az európai bizottsági (EB) döntést követően lehet szó a konkrét tehermegosztásról, a kormány eszerint fog továbblépni.

Csepreghy Nándor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken ismertette: az útépítéshez használt aszfaltot uniós előírás szerint meghatározott hőmérsékleten kell előállítani, szállítani, és beépíteni. Ha ez nem történik meg, az aszfaltot nem lehet felhasználni.

Közölte, hogy kétféle gyakorlatot alkalmaztak a tagállamok, Magyarország azt alkalmazta, hogy kilométerben meghatározta a közbeszerzési kiírásban az aszfaltkeverő telep távolságát a beépítés helyétől. Ezt az eljárást minősíti az Európai Bizottság versenykorlátozónak, és ezért 2007-ig visszamenőlegesen bírságot szabna ki Magyarországra. A bizottsági álláspont helyességét a kormány vitatja.

Jelezte: jelenleg a teljes, mintegy 600 milliárd forintnyi projektállomány, több száz közbeszerzés dokumentációjának tételes áttekintése zajlik, megvizsgálják, hogy az egyes közbeszerzéseknél milyen szabályt alkalmaztak a magyar ajánlatkérők.

Csepreghy Nándor arra a kérdésre, hogy az útépítő cégeknek fizetni kell vagy sem, azt felelte: a kormány a bizottsági indoklás szerint - amely megnevezi a szabálytalanságot elkövető szervezetet, így például a pályázat kiíróját, vagy kivitelezőt - fogja kialakítani az álláspontját, a vita még nincs lezárva.

Az uniós korrekció összege nagyjából 70-90 milliárd forint lehet a becsléseik szerint. Magyarország ezeket a forrásokat nem veszíti el, erre a keretösszegre új útépítéseket kell indítani, amit 2015-ig kell befejezni - emelte ki.

Közölte: reményeik szerint a bizottság állásfoglalása világos indoklást fog tartalmazni, meghatározza, hogy Magyarországon ennek ki volt a felelőse.

A Világgazdaságban pénteken megjelent nyilatkozatában Cspreghy Nándor azt is kijelentette, hogy ha az EB azt állapítja meg, hogy a döntéshozók, illetve a kedvezményezettek hibáztak, amikor az uniós szabályoknak nem megfelelő gyakorlatot alkalmazott Magyarország az útépítéseknél, a közös teherviselés alapján az érintett kiírókat és kivitelezőket is be kell vonni a felelősségre vonásba.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a TV2 Tények című csütörtök esti híradójában az EB vizsgálatával kapcsolatban megerősítette, nem terveznek különadót kivetni az útépítő cégekre. Azt mondta, a magyar kormány megvédi a magyar cégeket, de csak azokat.

(MTI)