A kormány az utazók javára próbálja megváltoztatni a tömegközlekedést, mivel a menetrendek jelenleg nem veszik figyelembe az emberek igényeit - jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Vásárhely24 nevű portálnak nyilatkozva .

A kormány képviselője az interjú pénteken megjelent második részében hangsúlyozta, hogy a kabinet nagy lehetőséget lát a tömegközlekedésben, amelynek fejlesztése érdekében a villamos- és vasúthálózat összekötésével próbálkozik.

Az országban ezt három térségben érdemes kipróbálni: Szombathely és Kőszeg, Miskolc és Miskolctapolca, valamint Szeged és Hódmezővásárhely között - fejtette ki Lázár János.

Tájékoztatása szerint utóbbi helyszínen 30 milliárd forintos európai uniós forrásból 2018-2020 között készülhet el az új villamosvonal, amely a két város között ingázó 8-10 ezer ember életét könnyítheti meg azzal, hogy a két főtér húsz perc alatt elérhetővé válik.

A beruházás kedvező fogadtatása esetén Budapesten folytatódhat a villamos- és a vasútvonalak kombinálása - mondta Hódmezővásárhely korábbi polgármestere.

 

Lázár János beszélt arról is, hogy a politikai különbözőségek ellenére nagyra becsüli Botka Lászlónak, Szeged szocialista polgármesterének a munkáját.

A kormánypárti politikus aláhúzta, hogy Szeged és Hódmezővásárhely együtt lehet erős, így ugyanis versenyképesebbek lehetnének, mint például a Temesvár-Arad térség.

A fideszes képviselő szólt arról is, parlamenti képviselőként az a dolga, hogy lobbizzon a választókörzetének, de Hódmezővásárhely nem él vissza a helyzetével, támogatásait megalapozott fejlesztésekre kapta. Kiemelte, miniszterként és kormánypárti képviselőként kifejezetten ügyel arra, hogy ne érje a mohóság vádja.

Lázár János elmondta, hogy a kormányzásból az emberek életminőségét javító kérdések foglalkoztatják leginkább.

"Komoly gondnak tartom azt, hogy harmincéves hülyeségeken vitatkozunk" ahelyett, hogy az emberek egészségének megőrzésével, valamint szórakozási, sportolási lehetőségeik megteremtésével foglalkozna a politika - fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter, majd hozzátette, utóbbiakat fontosabb kérdéseknek tartja, mint a "mögöttünk lévő harminc év nagy közjogi vitáit".

Lázár János az interjú csütörtökön megjelent első részében egyebek mellett arról beszélt, hogy a legkényesebb kormányzati ügyek megoldásához szükséges elképzeléseit mindig támogatja a miniszterelnök, hiszen tőle kapja a feladatokat.

A Miniszterelnökség vezetőjével augusztus 15-én rögzített interjú utolsó része szombaton jelenik meg a Vásárhely24 portálon.

(MTI)