A budapesti 3-as metró felújítására a kormány idén márciusában garanciát vállalt, és támogatja – idézte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek a pénteki hódmezővásárhelyi közmeghallgatáson elhangzott szavait a delmagyar.hu.

A Szegeden szerkesztett hírportál tudósítása szerint a politikus kifejtette, sajnos, az ehhez szükséges anyagokat a főváros a mai napig nem tudta elkészíteni. A Miniszterelnökség vezetője úgy fogalmazott, Tarlós Istvánnak is lobbiznia kellene Brüsszelben, mint ahogy azt elődje, Demszky Gábor tette.

Lázár János leszögezte: a Miniszterelnökség nem akar beszállni az önkormányzati választások kampányába, csatározásába.

Azzal kapcsolatban, hogy a Szeged és Hódmezővásárhely közötti integrált nagyvasúti rendszer, a tram train az országos sajtóban is téma lett, a politikus elmondta, az EU nemcsak azt határozza meg mennyit költhetünk, azt is, hogy hol. Nem lehet dél-alföldi fejlesztés forrásait Budapesten elkölteni.

Budapesten a közlekedési infrastruktúra elérte az európai átlagot, további fejlesztését az EU nem támogatja. Az elővárosi vasutakat viszont igen. A főváros esetében is, valamint három megyei jogú város, Szombathely, Miskolc és Szeged környezetében. Ezekre 300 milliárd forintot költhetünk, az egész közlekedési infrastruktúrára 1000 milliárdot – tudatta a miniszter.

(MTI)