Semmilyen európai parlamenti diktátum és vádirat nem tudja a magyar kormányt arra késztetni, hogy bevándorláspolitikáján változtasson - jelentette ki Gulyás Gergely az Országgyűlésben.

A tárcavezető a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájában beszélt erről.

Az indítványt országgyűlési képviselőként - más kormánypárti honatyákkal közösen - jegyző Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: a Sargentini-jelentés a migránsok, a menedékkérők és a menekültek alapvető jogairól szól. Egy bevándorláspárti jelentésről van szó, amelynek az a kizárólagos célja, hogy a magyar kormány bevándorlással szemben tanúsított ellenállását megtörje, a magyar kormányt elítélje azért, mert védi Európa határait - mondta.

Azért ítélik el Magyarországot - folytatta -, mert egyértelművé teszi: ott kell segíteni a világon, ahol baj van és nem pedig a bajt kell Európába hozni.

Kép letöltéseFotó: Bruzák Noémi/MTI

Elmondta, a magyar határvédelem nem tetszik az EU azon szocialista, baloldali, kommunista, liberális képviselőinek és a Néppárt liberális felének, akik legszívesebben bárkit beengednének Európába és akik szerint Európa fennmaradása akkor garantálható, ha az európai kultúra utolsó jelei is felszámolhatóvá válnak.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: Magyarország elutasítja a bevándorlást és úgy látja, a lisszaboni szerződés szerint minden tagállamnak joga van ahhoz, hogy a bevándorlás kérdésében szabadon állást foglaljon.

Aki ezt a jelentést megszavazta - köztük magyar képviselők is -, ezt a jogát Magyarországnak elvitatja - mutatott rá. Hozzáfűzte, a jelentést megszavazók azt gondolják, hogy ugyanazt a gyakorlatot kell meghonosítani, amely Nyugat-Európában párhuzamos társadalmakhoz vezetett és olyan társadalmi feszültséget hozott létre, amelyet a Magyarországnál sokkal gazdagabb országok sem tudnak kezelni.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, a kormány az EU bármely szervezetében szívesen válaszol a jelentésben megfogalmazott kérdésekre, de ha az EU-nak, az EP-nek nem az a célja, hogy szétverje az intézményesült Európát, akkor az ilyen jellegű jelentéseket nagy többséggel kellene elutasítani.

Véleménye szerint a szavazati arányokból az derült ki, hogy Nyugat-Európa próbálja elítélni Közép-Európát. Ezt a nyugat-európai elitben meglévő, a közép-európai társadalmak által képviselt értékekkel szembeni toleranciahiánnyal magyarázta.

"Mi a jelentéstevő intoleráns hozzáállásával szemben a tolerancia pártján állunk. Mi úgy gondoljuk, mindenkinek joga van meghatározni, kivel kíván együtt élni és kivel nem" - mondta.

Kizártnak minősítette, hogy az EU 28 tagállama közös álláspontra jusson a bevándorlás ügyében. "Ha valaki úgy gondolja, hogy bevándorlás kérdésében közös álláspontra lehet jutni, az szétveri az európai közösséget" - hangoztatta.

Gulyás Gergely szerint vagy elfogadják az országok különböző döntéseit, vagy az európai együttműködést meggyengítő, végső soron pedig szétverő vádaskodás kezdődik.

A magyar kormány elkötelezett az értelmes, a szerződés és az írott jog alapján álló európai együttműködés iránt, ezért visszautasítja azokat jelentéseket, amelyek alaptalan vádakkal elítéli a nemzeti alapon álló, a nemzeti, az európai identitást megőrizni akaró bevándorláspolitikát - mondta Gulyás Gergely.

Felidézte, hogy az EP öt évvel ezelőtt ugyancsak elfogadott egy Magyarországot elítélő határozatot, a Tavares-jelentést. A helyzet most azért súlyosabb, mert az EP-ben "a legrosszabb bolsevik hagyományokat idézve" a politikai akarat válik jogi mércévé - mondta.

Kifejtette: az EP-képviselők politikai szimpátiájuknak megfelelően adnak hangot olyan formában, hogy a nem létező, vagy az EU hatáskörébe nem tartozó jogi kritériumokat állítanak fel és ez alapján fogadnak el olyan határozatokat, amelyek alapvető szakmai kritériumoknak mondanak ellent, durván sértik a lisszaboni szerződést és Magyarország szuverenitását.

Gulyás Gergely szólt arról is, hogy a magyar kormány az Európai Bírósághoz fordul az EP eljárása miatt, mert a jelentés elfogadásához álláspontja szerint nem volt meg a szükséges kétharmados többség.

A jelentés megállapításairól a miniszter azt mondta, minden kritikaként felsorolt pont azt szolgálja, hogy végül eljuthasson a migránsok, a menedékkérők és a menekültek alapvető jogaihoz, és végül egy bevándorlásbarát, a magyar kormány álláspontjával összeegyeztethetetlen, elítélő nyilatkozatot tegyen.

Értékelése szerint az EP jelentéstevője részben valótlan állításokat fogalmaz meg, részben olyan ügyeket próbál meg ismét felhozni, amelyekben Magyarország már megállapodott az Európai Bizottsággal (EB). A jelentés azt az üzentet küldi mindenkinek, nincs értelme az EB-vel tárgyalni, kompromisszumra jutni, törvényt módosítani, mert ez nem akadálya annak, hogy az ügyet néhány év múlva politikai vádként újra előhozzák - közölte a Fidesz képviselője.

(MTI)