Csepreghy Nándor szerint megfelel a követelményeknek az uniós források felhasználásának magyar intézményrendszere a vizsgálatok eddigi eredményei alapján, a kifizetéseket pedig nem függesztették fel: április 15. óta több mint 400 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra.

A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek csütörtökön a Portfolio.hu csütörtöki írására reagált, amely szerint az Európai Bizottság két irányból vizsgálja, hogy az uniós támogatások lebonyolításáért felelős magyar intézményrendszer év eleji átalakítása után minden rendben van-e, és az ezekből születő négy auditori jelentés eredményén múlik majd, hogy a magyar hatóságok által benyújtandó számlák kifizethetőek-e.

Csepreghy Nándor tájékoztatása szerint az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) megfelelőnek minősítette az európai uniós fejlesztési források felhasználására kialakított magyar intézményrendszert az irányító hatóságok, illetve a közreműködő szervezetek minisztériumokba történő integrálásával. Az erről szóló jelentést az EUTAF a  magyar kormány véleményével együtt az Európai Bizottságnak megküldte. Az európai auditorok július 6. és 10. között két rendszervizsgálatot végeztek Magyarországon, és semmilyen problémát nem jeleztek a helyszínen, a zárójelentés azonban még nem készült el. A bizottsági akkreditáció nyár végén, ősz elején zárulhat le, a magyar kormány minden dokumentumot és információt megküldött, ezzel kapcsolatban már nincs konkrét feladata, a bizottság kérdéséire kell majd reagálni. Az eddig megállapítások az új intézményrendszerre nézve pozitívak - hangsúlyozta.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a 2007-2013-as időszakban 8200 milliárd forint uniós támogatás érkezett Magyarországra, ennek 15 százalékát mintegy 1200-1300 milliárd forintot a rendszer bürokratikusságával összefüggő szolgáltatásokkal - mint például közbeszerzési tanácsadással, jogi tanácsadással, kommunikációval, pályázatírással, projektmenedzsmenttel - vittek ki. A kormány ezért úgy döntött, hogy a 2014-2020-as időszakban ezeket a tolmácsolási feladatokat az intézményrendszer és a pályázók között, valamint az ezzel járó költségeket nullára csökkenti, és ez az intézkedés néhol gazdasági érdeket sért.

Csepreghy Nándor hangsúlyozta, hogy az akkreditáció folyamata alatt sem függesztette fel az Európai Bizottság az uniós források felhasználására vonatkozó számlák kifizetését. Shirin Wheeler, a regionális politikáért felelős Johannes Hahn EU-biztos szóvivője korábban azt nyilatkozta, hogy a kiküldött számlákat, ha meggyőződnek azok szabályosságáról, kifizetik.

Magyarország 92 millió euró értékben küldött már ki az Európai Bizottságnak április 15. után keletkezett számlákat. Az Európai Bizottság 2014. április 15-e óta 30 alkalommal utalt át Magyarország számára uniós forrásokat, összesen több mint 1,3 milliárd euró értékben. Lázár János miniszter pedig arra utasította a Magyar Államkincstárat, hogy az összes nála lévő, április 15. után keletkezett uniós forrás felhasználására szóló számlát továbbítsa az Európai Bizottságnak. Az államkincstár jelzése szerint július végéig ezt megteszik, ami 100 milliárdos nagyságrendű forrást jelent majd. A Bizottságnak a befogadást követően 60 nap fizetési határidő áll rendelkezésre.

Magyarország 2004 óta alkalmazza a "csúsztatott elszámoltatási rendszert", amelyben a hazai költségvetés megelőlegezi a pályázati forrás kifizetését a kedvezményezettnek, amiről a költségvetési pénzforgalmi helyzetének indokoltsága alapján, 2-3 havonta számol el az Európai Bizottsággal - mutatott rá a helyettes államtitkár.

(MTI)