A Miniszterelnökség kezdeményezésére a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája – mint elsőfokú hatóság – elindította Munkácsy Mihály Golgota című festményének védési eljárását.

Az eljárás során a jelenleg a debreceni Déri Múzeumban őrzött Munkácsy-alkotás ideiglenes védettséget kap, ami az örökségvédelmi törvény szerint azt jelenti, hogy rá a „védetté nyilvánított kulturális javakra vonatkozó előírásokat kell alkalmazni”. Ennek értelmében a tulajdonosra a következők vonatkoznak: végleges kiviteli tilalom, az őrzési helyében bekövetkező változás esetén bejelentési kötelezettség és állami elővásárlási jog.

A védési eljárásban előbb kirendelt szakértők mondanak véleményt, majd a Kulturális Javak Bizottsága (KJB) vitatja meg a védés ügyét, végül pedig a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája hoz határozatot.

A védési eljárással a kormány azt kívánja elérni, hogy nemzeti festészetünk kiemelkedő alkotása magyar érdekkörben maradjon. Az eljárás természetesen nem akadályozza a festmény tulajdonosát abban, hogy a képet értékesítse, a védetté nyilvánításnak ilyen célja nincs.

(Miniszterelnökség)