Az Országgyűlés elé benyújtott, a köztársasági elnök illetményemelését is tartalmazó javaslat kapcsán az elmúlt napokban ellenzéki képviselők részéről az államfő személyét sértő, megalapozatlan állítások hangzottak el.

A törpefrakciók vezetői ma félmillió forinttal keresnek többet a köztársasági elnöknél. Ez azért van így, mert amikor a képviselői béremelésekről szavazott az Országgyűlés, akkor az ellenzéki képviselők jelentős része is támogatta saját fizetésük megemelését. Az ellenzéki képviselőcsoportok vezetői, az 5 képviselőből álló Párbeszéd frakcióvezetője Szabó Tímea, a 6 képviselőből álló LMP frakcióvezetője Keresztes László Lóránt, a 8 képviselőből álló DK frakcióvezetője Gyurcsány Ferenc, a 15 képviselőből álló MSZP frakcióvezetője Tóth Bertalan és a 21 képviselőből álló Jobbik frakcióvezetője Jakab Péter saját tevékenységük alapján indokoltnak tartják-e, hogy havonta 500 ezer forinttal többet keresnek, mint a köztársasági elnök? A mostani törvénymódosítást támadó szocialista frakció – miután támogatta a képviselői fizetésemeléseket – úgy nyilatkozott, hogy a fizetésemelésük összegét jótékony célra fogják fordítani. Arra kérem a szocialista frakció valamennyi tagját, hogy tárja nyilvánosság elé, betartották-e ígéretüket, pontosan mekkora összeget fordítottak és milyen jótékony célra.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter

(Miniszterelnökség)